Hát(I)zsákkal világgá mentem

Még vicceltem is vele, hogy Kína után tuti a saját országomba sem engednek majd be, de nem gondoltam volna, hogy ez be is következik. Az élet és az út úgy tűnik az utazással járó összes kellemetlenséget és kínt rámrótta és utoljára sem kímélt. Épp hazafele tartottam volna és az utazás előtt 1 nappal próbáltam online becsekkolni a hazafele tartó repülőgépeimre, de különös módon nem tudtam az Eurowings oldalán ezt megtenni, pedig azt írta, 24 órával utazás előtt lehet. Furcsa gyanús érzés, az a valami megint történni fog feeling kapott el. Ilyenkor mindig érzem a zsigereimben, hogy valami lesz, egész út alatt így volt, de nem tudom, hogy tényleg boszorkány vagyok-e és megérzem a bajt vagy csak bevonzom a negatív gondolatokkal?! Próbálok változtatni a hozzáállásomon, hogy pozitív legyek minden helyzetben és minden körülmények között, de nem megy, így vagyok bekötve. Egyetlen ötlet jutott eszembe csak, hogy pozitív emberekkel vetetem magam körül és ilyenkor mantráztatom őket. Hát nem vagyok egy Unicum-Csak pozotívan reklámarc, nah! Szóval a tervezett hazaút előtti éjszaka a többszöri próbálkozásra sem sikerült becsekkolás után, épp lefekvéshez készülődtem, amikor jött egy e-mail, Eurowings. Nah itt már tudtam, hogy ha megnyitom a levelet, nem az áll majd benne, hogy örök tagságot kapok ajándékba, mert én vagyok a 10.000-dik utas, hanem valami történt a gépemmel. Így is lett! A gépem vasárnap reggel 6:55-kor indult volna Bangkokból, de előző este, szombaton 22:44-kor értesültem róla, hogy a gépem késni fog, az új indulási időm pedig 9:35. Ez első hallásra remek lett volna, mert nem kell annyira korán kelni, de ez 2 és fél órával való később indulás pont azt eredményezi, hogy pont nem fogom elérni a Düsseldorfból Budapestre tartó csatlakozásomat, ugyanis menetidő szerint 17:20-kor landultunk volna Németországban, a budapesti gép pedig 17:50-kor indult volna. Képtelenség elérnem, még ha előbb érkezünk 20 perccel akkor is. Szívszélütést kaptam a tudattól, hogy NEM fogok hazajutni úgy, ahogy terveztem! Mondanám, hogy meglepődtem, de nem! Mindig történnie kell valaminek! Gyorsan megírtam ezt a rémhírt a két fő pozitív szerettemnek, akik azonnal elhalmoztak csupa pozitív gondolatokkal: “Semmi baj, ez azért történt, hogy majd később jót röhöghess!” “Legalább alszol egy nagyot a hazaút előtt egy jó szállodában!” “Egy európai út belefér még az útitervedbe!” “Legalább gyakorolhatod a németet is!”stb. hasonló "vicces" gondolatok. Ezek tényleg nem értik, hogy nem jutok haza?! Dehogynem értik, de nem világfájdalmáznak, mint én, mert ők előbb eljutnak addig a gondolatig, hogy a hisztinek és a pániknak, meg a sajnálkozásnak úgysincs helye és tök felesleges, mert nem viszi előrébb a probléma megoldását. Hát ez a különbség egy pozitív és egy negatív gondolkodású ember között. Én azonnal a rosszat látom: “Szegény én, mi lesz most velem?” “Miért ver a sors már megint?” és hasonló önsajnálat, ők meg, hogy de jó, még jobb is így stb. Hiába, sosem fogom ezt a gondolkodást megérteni, de nagyon szeretem őket érte és hatalmas tisztelet nekik, hogy elvislenek engem! Köszönöm!

Természetesen a hír hallatán azonnal beindult a gyártásvezetői agyam és azon gondolkodtam, hogy juthatok mégis haza. Először kezdtem azzal, hogy megnézem a repjegyem az online check-in-ben, persze most már engedett volna a rohadt becsekkolni, de már az új adatokkal. Majd megnéztem a Bangkoki nemzetközi reptér induló járatainak névsorát, sajnos ott is azt állt, hogy áttették a gépet. Ok, akkor ezen túllépünk, később indulok. Akkor oldjuk meg, hogy másik járattal megyek Bangkokból Budapestre vagy másik járattal Düsseldorfból Budapestre. Nem találtam egy lehetőséget sem Bangkokból, csak ez az egy szerencsétlen gép ment Düsseldorfba. Düsseldorfból meg csak napi két járat megy, az eredeti enyém 17:50-kor és egy reggeli 6:50-kor. Így amikor reggel a check in pulthoz értem és meghallottam a hotel, ottaludni, 6:50 szavakat, nem ért váratlanul, mint a jóügyvéd, fel voltam készülve az opciókra. Reggel 4:00-ra kértem a szállásomtól a reptéri transfert, amit előre kifizettem (150 THB= 1400Ft) és már nem volt kedvem éjszaka szólni, hogy később menjünk a reptérre, meg amúgy se nagyon tudtam aludni és ideges voltam, hogy minél előbb kiderüljön, hogy mi lesz,így mentem inkább az eredeti diszpó szerint. Természetesen semmi forgalom nem volt, így kb. 15 perc alatt kiértünk, az amúgy kb. 2,5-3km-re lévő reptérre. Az Eurowings becsületére legyen mondva, ők is ott voltak már 4:00-kor, számítottak a rendes járatidőre érkezőkre és külön sor volt az áttett gép miatt. Sajnos nem sokat segített a kishölgy, csak annyit, hogy 6:50-kor mehetek haza hétfőn egy másik géppel és ha másik megoldás érdekel, hívjam fel az ügyfélszolgálatot. De miért is én hívjam fel? Miért nem ő intézi? De annyira nem volt kedvem már veszekedni vele és mire kiértem a reptérre, nagyjából úgyis beletörődtem, hogy egy napot az amúgy még soha nem látott német városban alszom. Hát akartam egy élménybeszámolót írni a kedves blogolvasóknak, hogy milyen egy ilyen intézkedés, milyen a reptér által lefoglalt hotel és hogy intézik a hotelba való eljutást és vissza reptérre, de miközben ezeket a sorokat írtam szomorúan a reptéren, jött a check in pultos kislány egy papírral a kezében, hogy ha Düsseldorfba megyek, akkor fáradjak át a jelenlegi C6-os kaputól az 1km-nyi gyalogútra található E8-ashoz, mert onnan indul a gép. Már meg se lepődtem, csak szakadtam a röhögéstől. Az egy kilométeres gyalogúton megfogadtam, hogy a gépen kiiszom őket a vagyonból és alkoholizálok, mert ezt már máshogy nem lehet bírni. Mire odaértem az új kapuhoz, már jött is az e-mail, hogy 9:35 helyett 9:55-kor indulunk (ez szuper, mert pont 3 óra lesz a késés, így kérhetek majd kártérítést, mert amíg ücsörögtem, nem loptam a napot és kikupálódtam a neten a járatkésésekből adódó anyagi kompenziciók témájából). És kicsit nyugodtabb is vagyok így, mert így pont addigra érünk majd Düsseldorfba, amikor a budapesti gép indul, így már 100%, hogy nem érem el. Bevallom, volt bennem egy olyan mély gondolat, hogy a kb. 13 órás utat, ha előbb megtesszük, mondjuk 20-30 perccel és közel lenne a beszállókapu, akkor elérhetném a budapesti gépet, de kár volt ezen agyalnom, mert becsekkoláskor már úgyis úgy kértem a csomagomat, hogy Düsseldorfban kicsekkolok vele, így bukott ügy volt amúgy is. Lehetett volna kérni, hogy Budapestig menjen a csomag, gondolom akkor aludt volna egyet a német reptéren és reggel rakják csak fel az új gépre, de bevallom ezt nem mertem bevállani és amúgy se pakoltam olyan cuccokat a kézitáskába, hogy egy éjszaka még pluszba beleférjen, bár meg tudtam volna oldani. A rajtam lévő egy réteg kosz után már úgyis mindegy, hogy egy vagy két rétegből áll. 8:20-kor elkezdtek már minket becsekkoltatni az új kapunál a váróba. Én meg csak gyártottam fejben az opciókat, mert a szívem mélyén nem nyugodtam még mindig bele. Tipikus.

Szóval ilyen az, amikor az 5 hónapos út nem enged csak úgy el, még akarja, hogy maradjak és megszínesít egy kis európai kitérővel. Legyek pozitív! Most! … Végül is, úgyis marha fáradtan fogok érkezni Düsseldorfba, így legalább megszállhatok egy kellemes hotelben, tusolhatok és aludhatok egy jót és visszaszokhatom a magyar időzónához. Még a végén kiderül, hogy job is így… Nah persze! A nagy túúúúróst! Már rég a hazafelé tartó járaton ülhetnék!!!!!! Még jó, hogy a szüleimnek nem árultam el, hogy utazom haza, így legalább őket megkíméltem 2 napnyi idegességtől! Ennyit a lepjük meg a szüleimet-ről…

Idáig jutottam az írással 2019. július 22-én. Aztán elragadtak az események és ellustultan nem fejeztem be a cikket. Most folytatom, hónapokkal később, 2019. október 2-án. De úgy döntöttem, nem fejezem be a cikket, mert akkor a lendület hevében egész máshogy írtam, mint most, hónapokkal később, lenyugodva, visszacsöppenve az életbe.

De a lényeg, hogy gyakorlatilag magamnak köszönhetően, mondjuk az is segített, hogy a 13 órás út alatt behoztunk pár percet és előbb érkeztünk 20 perccel, így egy gyors új repülőjegy kérés és hatalmas futás, illetve a hosszú utazás rutinjának köszönhetően jó kapukhoz szaladás következtében elértem az eredeti repülőgépet, sőt még én vártam 15 percet, hogy felszállhassak rá. Mikor felszálltunk, potyogtak a könnyeim örömömben és ekkor jött ki rajtam az összes feszültség. Nem vonultam tehát német szállodába, pedig állítólag 5 percre volt gyalog a reptértől és a reptéri személyzet szerint nagyon szép, wellneses.  Inkább hazautaztam. Azt hiszem belehalltam volna, ha aznap nem jutok haza. Mondták az Eurowings-es pultnál, hogy nem garantálják, hogy ilyen rövid átszállási idővel átkerül a csomagom az új gépre, hát nem is került, így a csomagom nem érkezett meg, de már csak röhögtem rajta, mikor nem találtam a budapesti futószallagon. Egy újabb utazós élmény, ilyen még úgysem történt velem. Szerencsére csak az utolsó útnál hagyták el a csomagom és nem valahol Ázsiában. Kitöltöttem egy papírt és 2 nap múlva hazaszállították sértetlenül a vidéki címünkre. Happy End. Én meg otthon aludtam.

Éjjel 00:30 körül az ajtóban állva felhívtam a szüleimet, akik normális emberi módon épp aludtak. 

Én: "Jajj, elnézést! Ti már alszotok?! Ohhh elfelejtettem átszámolni az időzónátkat. Majd holnap visszahívlak benneteket, alidjatok tovább. De beengedtek?"

Anyukám félkómában: "Jajj semmi baj, mond csak nyugodtan. Mi újság? Mit csináltál ma?"

Én: "Beengedtek?"

Anyukám még mindig félkómában: "Igen, persze...és amúgy minden rendben?"

Én ezután becsengetek. 

A távolból és a bukóra nyitott ablakon hallom Apukám megrökönyödését: "Ki a p...csa csönget ilyenkor?!"

Majd kijönnek a teraszra pizsamában és én a zárt kapuajtó mögül újra megkérdezem, hogy "De beengedtek?! :-) "

Apukám: "De Te, ez a Reni!"

Apukám szóról szóra azóta is meséli mindenkinek a sztorit. Nagyon jó érzés volt hazaérni. Azt hiszem ilyen hosszú időre jó ideig nem megyek el ... bár tán soha többet...

Ui.: Semmilyen kártérítést nem kaptam, mert bár a gép pont 3 órával később indult, de előbb érkezett 3 órán belül. :-)