Érkezés: busszal (Nha Trang – Vung Tau), Ngoc Phat busztársasággal (indulás: 20:00, érkezés: kb. 4:30)
Ár:230.000VDN (kb. 2.800Ft)
Menetidő: kb. 9 óra (lett volna)
Hossz: 400km
A Nha Trang-i központi buszmegállóból indult a busz, este 20:00-kor. Mivel online nem lehetett megvenni a jegyet, ki kellett mennem reggel, hogy biztos legyen jegyem. Jól is tettem, mert kettő buszos cégnél is már be voltak telve a buszok, pedig elvileg 40 fős buszokról van szó. A buszmegálló 8 km-re volt a szállásomtól (Central Bus Station Nha Trang, Vĩnh Trung, Tp. Nha Trang, Khánh Hòa, Vietnam), amit gyalog akartam megtenni, gondoltam tegnap is sétáltam ennyit és spórolok kicsit. Nagyon hülye ötlet volt nekiindulni 2 nehéz táskával a tűző napon. Eltévedtem egy építkezésen, területüket védő kutyák közé keveredtem egy elhagyatott helyi házánál, majd egy járda nélküli főúton vonszoltam magam kb. 2 km-re a szállásomtól (még kb. 6 km lett volna vissza). Útközben megszánt egy helyi bácsi és megállt, megkérdezte, elvigyen-e. Sajnáltam taxira a pénzt még reggel, de a nagy melegben és a nehéz cuccok miatt majd össze estem, így örültem a segítségnek. A vizem is elfogyott. Kézzel lábbal és a telefonos térképemmel elmagyaráztam hova mennék és végül 50.000VDN-ért (620Ft) elvitt a pályaudvarra. Így jó korán, kb. 11:00-ra ideértem, a busz meg csak este indult. De legalább vettem jegyet.
A város központi buszmegállójában a jegyárusok sem beszélnek angolul és persze nem is nagyon akartak segíteni, de egy helyi, aranyos angolul kicsit beszélő biztonsági őr szerű bácsi kézzel-lábbal segített. De nagyon értékeltem a segítő szándékát. Most érzem először kárát, hogy helyi SIM nélkül indultam neki Vietnámnak: 9 óra várakozás a központi buszmegállóban, ahol nincs wifi Jés állítólag a buszon se lesz. Nem volt kedvem 2 nehéz táskával a melegben vissza motorostaxizni a városba, ami nagy hiba volt, mert így elment egy egész napom a buszmegállóban üléssel. De legalább láttam egy hatalmas patkányt.Elszaladt a nyitott bejárat előtt, a szemem láttára. Majd a fene megevett, úgy megijedtem. Akkora volt, mint egy háááz.
A buszmegálló mellett van egy Mega Market (gyakorlatilag a helyi METRO áruház), ahol, ha leadod a bejáratnál a nagy csomagjaidat, tiszta mosdó (WC papír, szappan) és viszonylag olcsó élelmiszerek várnak. Kétszer is megfordultam ott. Pisiturizmus.
Szétnéztem a boltban, össze-vissza vásároltam, többször pisiltem, de még ezután is maradt 8 óra a busz indulásááig. A helyi biztonságiőr youtube-on bekapcsolt valami vietnámi akciófilmet a váróban, ami elég menő film volt, bár mindenkit megöltek benne, de néztem sokáig, mert marha helyes volt a kockahasú, szexi vietnámi főszereplő fiú (ha vietnámi volt egyáltalán...valami ázsiai az tuti). Az első ázsiai pasas, aki tetszett. Feliratozva volt a film szerintem kínaiul és a vietnámi szinkron az egész film alatt, minden szereplőnek egy női hang volt. Költséghatékony és nevetséges. De egész jól szórakoztam. Egy másfél órám elment vele. Már csak 4 óra maradt az indulásig :-)
A buszút először izgalmasnak tűnt (az első éjszakai és első fekvőüléses buszom), aztán majdnem tragédiába torkollott. 20:00-kor indult a busz és kb. éjjel fél 1 fele, az autópályán arra riadtam, hogy ég a busz. Én hátul feküdtem, a lángok balra csaptak fel mellettem. Az út alatt annyi embert vettünk még fel pluszba, hogy az amúgy is rettentő szűkös folyosókon is végig feküdtek már emberek. Ez a menekülést egyáltalán nem segítette elő. A csomagokat és a cipőket a buszon kellett hagyni, szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy gyorsan mindent magammal vittem a buszról (cipő, hátizsák). A kézitáskában voltak a legfontosabb papírjaim, laptopom, az övtáskámban rajta a derekamon az irataim, pénzem. A busz tank oldali része gyulladt ki, nagyon gyorsan terjedt a láng, félő volt, hogy berobban. Hosszú perceknek tűnt, mire végre lejutottam, az egyik utolsóként szálltam le. Gyorsan kinyitottam a busz oldalát, emlékeztem, hogy hova tette a buszsofőr a csomagomat, de hirtelen idegességemben és a sötétben nem találtam. Futni kellett a busztól, de gyorsan visszarohantam és mégegyszer megnéztem, ekkor megtaláltam, gyakorlatilag az égő buszból rántottam ki és rohantam. Annyi TV-s jelenlét azért volt bennem, hogy levideóztam és csináltam pár fotót. Csodával határos módon nem robban fel, de kb. 30 perc alatt teljesen kiégett. Szerencsére senki nem sérült meg. Amíg ott voltunk nem jött se tűzoltó, se mentőautó. A buszon nem volt poroltó és az üvegek sem voltak biztonságiak, amiket ki lehetett volna rúgni menekülés ürügyén. Abba bele se merek gondolni, mi lett volna, ha lezár az egyetlen ajtó, amin menekülni lehet. Elsőre a veronai buszbaleset jutott eszembe. Másodikra is. Aztán az, hogy van nálam egy TV-s mikrofonszivacs és csak ezután, hogy meg is halhattam volna. Érdekes, hogy vészhelyteben, milyen reakciói, első gondolatai vannak az embernek. Igen tanulságos. A buszsofőröktől semmi tájékoztatást nem kaptunk, nem is tudtak amúgy angolul és feleslegesnek éreztem várni, hogy küldenek mentést, kb. 200 km-re voltunk az irodától és még 200km-re a céltól. Egyedül voltam turista, a többiek helyiek voltak mind. Elindultunk a helyiekkel az autópályán fuvar reményében. Néhány jófej buszsofőr megállt, hogy elvisz minket, de mindegyik Saigonba ment. Végül egy Saigon felé tartó szintén alvó buszra szálltunk fel, ami a céltól kb. 64 km-re tett le, innen pedig egy Saigonból Vung Tauba tartó kisbusz vitt tovább minket. Persze ezekért is fizetni kellett. Letett a városban és a szállásomat bolyongva keresni kezdtem hajnalban, km-eket mentem feleslegesen, közben 5 percnyi gyalogtúrára lett volna csak a szállásom. Ekkor jött ki rajtam az idegesség és a pánik, a döbbenet és az ijedtség. Nem tudom hány kilómétert gyalogoltam céltalanul.
Másnap felhívtam a biztosítómat és a vietnámi konzulátust is. Mindketten nagyon segítőkészek voltak, de hivatalos iratok, számlák nélkül nem fog tudni segíteni a biztosító, a konzulátos pedig azt mondta, megpróbálják felvenni a kapcsolatot a buszos céggel, de ne reménykedjek kártérítésben. Ez egy ilyen ország. Poroltó és kártérítés nélküli. Az emberi élet meg szart sem ér. A helyiek amúgy nem voltak pánikhangulatban. Az volt az érzésem, hogy ez nekik mindennapos, napi rutin.
Szállás: Vung Tau Sun Hotel 175.000VDN (2174Ft)/éj, szoba, kétszemélyes ággyal, erkéllyel, fürdőszobával
cím: 257/3 Le Hong Phong, Vung Tau, Vietnám
A szállásomra kb. reggel 7:00-ra érkeztem. Csak 13:00-kor lehetett volna becsekkolni, de szerencsére a recepciós nem tudott angolul, a szoba meg már kész volt, így elfoglalhattam, lefürödhettem, hajat moshattam és aludhattam egyet. Úgy éreztem egész Vietnám mocska rajtam van. Az buszúton rengeteg emberrel aszalódtam, egy büdös, koszos lábakkal teli buszon. Ha itt nem kaptam el valami betegséget, akkor soha. Nem részletezem a konfortérzetemet. Csak az agyhártyagyulladás elleni oltásomra tudtam gondolni, hogy az tán megvéd?!. Aludtam pár órát a szálláson, majd 12:00 körül nekiindultam a partnak gyalog és megkerestem a Krisztus szobrot. Megnéztem a riói szabadságszobor vietnámi változatát. Kocsival is fel lehet menni a bejáratig, de utána 850 lépcsőn át vezetett az út.
Motoros taxival (Grab) elmentem és ettem egy nagyon jót a David Restaurant olasz Pizzériában. Egy nagy M-es pizza és egy nagy (6,4 dl) sör került 220.000VDN-be (2700Ft). Viszont a látvány és a lemenő nap nagyon szép volt, kellett a lelkemnek.
A tengerpart végig kihalt volt és elég koszos. Nem igazán tetszett. Nha Thangban sokkal szebb a part.
Reggel a megszokott vexere.com oldalon akartam bőrüléses limuzinbuszra jegyet venni, ki is néztem egy 11:00-kor indulót, de nem engedte az online vásárlást, gondoltam, majd a helyszínen. Hívtam egy Grab-et, de valószínűleg rosszul ütöttem be a címet, mert ahova vitt a Grab az zárva volt. (Nagyon nehéz amúgy a vietnámi címeket keresni a térképapplikációkkal, mert sokszor nem tudod beütni a fura vietnámi ékezetek miatt a célállomásokat vagy egyszerűen nem találja a helyet. Valahogy így járhattam most is. Nehezen, de megértettem a taxis fiúval, hogy egy busz állomásra szeretnék menni, ahonnan eljutok Ho Chi Minhbe, de először egy Jetstar repülőjegy irodához vitt és nagy nehezen csak ezután egy buszos irodába. Nem kellett előre vennem jegyet, azt mondták, kb. 15 percenként megy egy autó, várjak és majd a buszon fizetek. Jött is, először csak egyedül utaztam, majd még 4 embert felvettünk útközben. Ez is ugyanolyan bőrüléses, kényelmes, USB töltős, netes busz volt, mint legutóbb, csak most nem kaptam vizet és kéztörlőt. Nem vitt sajnos a hotelig, mint az előző, de letett 5,5km-re a szállásomtól a városban és onnan hívtam egy Grab-et.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
