Előre leszögezem, nehogy valakit csalódás érjen, a blog nem a megszokott élménybeszámolós (bár az is lesz benne), utazós blog (ebből van úgyis elég), inkább precíz, az utazások során hogyan jutunk el A-ból B-be útleírás, praktikus tanácsok, utazási részletek, sokszor mérnöki pontossággal. Mondom, hogy miért. A rengeteg élménydús, utazós blogokban bár nagyon jó ötletek vannak, hova érdemes utazni, mit érdemes megnézni, de az utazás lebonyolításáról, az árakról, a repülőjegyekről, vízumokról kevés vagy egyáltalán nem esik szó. Nekem pont ezek a legnehezebbek az utazásom alatt, így az összes tapasztalatomat megosztom az olvasóval. Ha már egy embernek segítek vele, vagy megkönnyítem egy utazással töltött napját, megérte. Szállások megtalálása, jellemzése, javaslása, vízumigénylések, hivatalos ügyintézések lesznek dögivel, de azért élménybeszámoló és kaland is akad majd, mert Indonéziát és Ázsiát, nem lehet megúszni kaland nélkül. Legalábbis nekem nem sikerült.
Nem vagyok újságíró. Bár újságíró iskolát végeztem, soha nem praktizáltam. Televíziós szerkesztőként és gyártásvezetőként dolgoztam 9 és fél évig. Szinte semmi mást nem csináltam az elmúlt majdnem egy évtizedben. Néha 2-3 napra elutaztam, 1-2 évig táncoltam. Imádtam a munkám. Felőrölt. Elhanyagoltam a családom és a barátaim, akik végül szinte már csak a munkahelyemen voltak. Lemorzsolódtak. Aztán egyre jobban besavanyodtam. Az életvidám, mindig mosolygós lányból, egy megkeseredett, negatív, ideges ember lett. Miközben őröltem a mókuskereket, elveszítettem valamit. Ezt keresem most. Nem éltem. Egyre jobban elkezdtem látni ezt kívülről. Talán a korral. Nem tudtam már magamat sem elviselni, hogyan várhattam ezt mástól?! Aztán elhatároztam, hogy változtatok. Elmegyek az El Camino-ra és kiszakítom magam egy kicsit a megszokott közegből, hátha segít vagy elindul bennem valami. Ez végre, hosszú idő után inspirációt adott. Készültem, volt célom. Aztán jött egy tragédia. Elveszítettem életem legfontosabb emberét, a testvéremet. A világ kevesebb lett ezután. Én is. Nem volt kérdés, hogy nem hagyom abba a felkészülést és elmegyek a nagy útra. Ez csak erősített benne. Megtörten, de már miatta is mentem, érte is gyalogoltam. Nagyon friss és fájó élménnyel indultam neki. De életemben talán először, magam miatt csináltam végig valamit. Borzasztó volt. Egy hónap önmagammal. Soha nem volt még ilyen nehéz feladatom. És a fizikai teher sem volt kisebb. Végigcsináltam. Bár a nővéremmel kapcsolatos örökös lelkiismeret-furdalás, hogy jól bántunk-e vele, szerettük-e eléggé, nem múlt el, de helyre került. A hegyen senki nem segít. Se fizikailag, se lelkileg. Lehet sírni, lehet ordítani a fizikai és a lelki fájdalmaktól, fent lehet maradni a tetején vagy vissza is lehet fordulni, de úgyis belátja az ember, hogy az úton előre fele érdemes csak menni, ahogy az életben is. Óriási harcok voltak ezek. Egy nálam sokkal okosabb ember mondta egyszer: Az El Camino-t receptre kellene felírni minden embernek. Lehet. Én nem mondom, hogy mindenkinek el kell menni. Nem alkalmas rá mindenki, nem is való mindenkinek. Én is tudom, hogy például a New York maratonra soha nem fogok benevezni. De az El Camino-t sokaknak, sok élethelyzetre, melegen ajánlom. Lehetőleg egyedül. A boldog, elégedett, felszabadító érzést, amit a befejezése okoz, mindenkinek kívánom. Asszem ez a kép tökéletesen visszaadja, mit éreztem a legvégén. Kiszakadt az emberből egy hónapnyi tömény kín és átjárta valamiféle elégedettség, büszkeség, megnyugvás. Harmóniát éreztem. Nagyon rég nem éreztem olyat.
Bánom, hogy arról az útról nem készítettem blogot, érdemes lett volna. De lusta voltam és az úton mással voltam elfoglalva. Asszem magammal.
Hazajöttem, rendben voltam. De folytattam mindent tovább. Visszamentem dolgozni és gyakorlatilag a feltöltődésem két hétre, ha elég volt. Nagyon hamar ugyan oda jutottam, mint az út előtt. Bár imádtam még akkor is a munkámat, élni akartam. Valami nyomott belülről. A magánéletem se volt tökéletes, a barátaimmal sem úgy alakult a kapcsolatom, ahogy szerettem volna. Klíma- és gyökeres változásra volt szükségem. Vettem egy nagyon nagy levegőt és döntöttem. Élni szeretném az életem és újra jól akarom érezni magam a bőrömben. Az összes problémára a legjobb megoldásnak az utazást találtam. Felmondtam a munkahelyemen és nekiindultam, majd meg se álltam Baliig. Elmenekültem. Igen. Lehet. Őrültségnek tűnt, de a szívem mélyén éreztem, hogy segíteni fog. Jobb meg úgysem jutott eszembe. Nem bánom. Igazam lett...
Az innentől kezdődő időszak gyakorlatilag a blogom alapja. Olvassátok, élvezzétek, szeressétek. Én is így teszek, minden percével.
Sokszor hallom az út alatt az otthonmaradottaktól: "De jó Neked!" ,"Jaj, de irigyellek!", "Neked könnyű!". Ha valaki azt hiszi, az egyedüli, hosszú utazás egyszerű és mindig szórakoztató dolog, nagyon téved! Rettentő nehéz egyedül napról napra lenni és gyakorlatilag minden nap szervezni. Egy újabb utat, egy újabb repjegyet vagy szállást, egy programot, hogyan jutunk el a városban a nevezetességekhez, hogyan nézzünk meg egy nap minél több dolgot, vízumok...stb. Nem panaszkodás, tényközlés. Egyedül utazni kemény dolog. A Fülöp-szigeteken egy idősebb francia hölgy szobatársam mondta: "It is a work, hard work!". De amúgy valóban nagyon jó Nekem, de csak azért, mert hoztam egy, az egész életemet meghatározó, jó döntést és elindultam! Nem bántam meg, pedig nagyon sokszor, nagyon nehéz az úton...
A blogcímről: végre kihasználhattam a nevem okozta állandó poénkodásokat. Vezetéknevem: Izsák. Gyerekkorom óta hallgatom a hátizsákos poénokat. :-)
És az utazásom margójára:
“Könnyebb utazni, mint megérkezni. Amíg utazol, addig bármi megtörténhet, Te irányíthatod merre menj, álmodozol, céljaid lesznek, elvárásaid, terveid. Utazni bárki tud, aki elindult. Az igazi kihívás az, hogy tudd, mikor érkeztél meg, és hova jutottál valójában."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
