Hát(I)zsákkal világgá mentem

MIANMAR (BURMA) 

Mianmar, ismertebb történelmi nevén Burma 1948-ban vált függetlenné és 1962-től katonai junta vezette az országot. Ebben az országban rettentő hosszan,több mint 50 évig katonai diktatúra uralkodott. 1962-ben katonai puccsal került egy őrült tábornok, Ne Win kezébe a hatalom, melyet utódai a 2010-es évekig őriztek. Ugyanennyi ideig volt az országban polgárháború is. Ennek vége, legalábbis jelenleg tűzszünet van, a diktatúra felpuhulóban, sőt, talán elindultak a demokratizálódás útján?

Az ország nevét Burmáról Mianmarra a katonai diktatúra változtatta meg 1989-ben, de az ellenzék és számos más ország mai napig a Burma nevet tekinti hivatalosnak. Legnagyobb városa Yangon (Rangun), mely 2005-ig volt a főváros. 2005-ben új fővárost alapított a diktatórikus párt, Nepijda (Királyok városa) néven. Az emberek azonban továbbra is Yangonra (Rangun) tekintettek fővárosként, mivel ott található az ország egyik kultikus buddhista szentélye a Shwedagon Pagoda. Nepijdában ezért felépíttette a rezsim ennek a szentélynek a mását (bár köztudottan ateista a szocialista kormány).

135 etnikum él az országban, a meghatározó vallás a buddhizmus.

Egy kis öszefoglaló, én hogy éltem meg az országot egy hét alatt.

Képek a városról:

Érkezés: repülővel Kuala Lumpurból, Malindo Air     265 MYR (18.300Ft egy 20 kg-os feladott poggyásszal)

10:20 Kuala Lumpur International Airport KUL - 11:40 Yangon International Airport RGN (menetidő: 2 ó 50 perc, de  – 1 óra 30 perces időeltolódás a két ország között)

Nem ismertem a Malindo Airt. Az volt az első gondolatom, hogy tök jó, ha meghalunk, egy ismeretlen légitársaság gépén tesszük. De szerencsére minden rendben volt. Kényelmes ülések, rendes kiszolgálás és a nagyon rövid úton is kaptunk enni és inni.

Bejutás a reptérről:

A repülőről leszállva beálltam a Visa on Arrival sorba, de mikor látta a kezemben a férfi a vízumot, mutatta, hogy szuper, hogy nekem már van olyan, menjek csak tovább a Foreigner, határátlépős sorba (ezek szerint itt a határon is lehet venni a helyszínen vízumot). A Foreigner sorban mutattam a kinyomtatott vízumomat, kaptam egy pecsétet az útlevelembe és még készítettek ròlam egy fotót. Nem is kérdeztek semmit. Majd felvettem a csomagomat és mentem pénztváltani. Maradt 260 MYR-em kb., azt próbáltam helyi pénzre váltani, de csak a 100-as, 50-es, 20-as címleteket váltották be, az 5-öst, 1-est nem.

Nagyon nem értettem a pénz címletetit, furán vannak ráírva a számok. És ez a kiskarikás, kunkorodó írás, …beszarás…

A 2-es kijáraton kellett kimenni és átsétálni az úton, szemben a piros Omni Focus nevezetű buszok vittek be Sule központba. Az út 500 Kyats-ba került (167Ft) és a buszsofőrnél kellett bedobni egy üvegbódéba, mint amilyet a Mekibe kiraknak a jótékonysági gyűjtésekre. Hát egy 35-40 percet biztos mentük. A megállók neveit nem mondja be seki, kijelző nincs. A legtöbb megállónál csak lassítunk és csak akkor állunk meg, ha valaki leszáll vagy a buszmegállóból leintenek. De sokszor a buszsöfőr meg se várta, hogy le- vagy felszálljanak, már ment is tovább. Többször a mozgó buszra ugrottak fel vagy épp le az utasok. Ahaaa, hogy ez ilyen sportos ország?! Oké.

A szállásomtól megint megkérdeztem előre a lehetőségeket a bejutásra. Ők írták a Shuttle Bus lehetőségét. A taxira azt írták kb. 10.000 kyats, kb. 1850Ft. A hotel pick up-ja pedig 16USD-ért hozott volna be.

Vízum: kell, online igényelhető, de a helyszínen is lehet

“A turista célú beutazás feltétele, hogy az utas rendelkezzen érvényes vízummal, és a belépéstől számított legalább hat hónapig érvényes útlevéllel. A négy hétig érvényes turista vízumot, illetve a tíz hétig érvényes üzleti vízumot a Mianmari Unió Köztársaság külképviseletein lehet igényelni. Magyar állampolgárok online igényelhetnek úgynevezett elektronikus vízumot (eVisa) turista és üzleti céllal. Mindkét típusú vízum egyszeri belépésre jogosít, 28 nap tartózkodást tesz lehetővé, és csak abban az esetben igényelhető, ha az utas Yangon, Nay Pyi Taw vagy Mandalay nemzetközi repülőterén lép be az ország területére.” (Konzuli Szolgálat)

Online megigényeltem, befizettem online az 50 amerikai dollárt (14.400Ft) és egy munkanapon belül meg is küldték a vízumot. Kinyomtatva kellett vinni az országba. A vízum 28 napos és egyszeri belépésre jogosító.

Online vízumigénylés itt: https://evisa.moip.gov.mm

Közlekedés: buszos, taxis, autos

Mandalay és Bagan fele vonat is közlekedik, illetve Yangon környékén is van egy vonat, ami tesz egy kört a környéken.

Időeltolódás: Magyarországhoz képest + 4 óra 30 perc

Pénz: mianmari kyat (ejtsd: csat) (MMK)

1 MMK= 0,18 FT

100 MMK = 185 Ft

10.000 MMK = 1.850Ft

1 Ft = 5,5 MMK

1000 Ft = kb. 5500MMK

10.000Ft = kb. 55.000 MMK

 Csak papírpénzük van, 50,100, 200, 500, 1000, 5000 és 10.000-es címleteteket használnak.

Amerikai dollárt is elfogadnak pár helyen (én olyan sokkal azért nem találkoztam), de pl. a szálláson lehetett volna abban fizetni. Fontos, hogy a Mianmarba vitt amerikai dollároknak tökéletes állapotban kell lenniük! Ha dollárunkon folt, gyűrődés, jel, hajtás stb. található, elképzelhető, hogy sehol se fogadják majd el, vagy csak sokkal rosszabb áron. (láttam ilyet a reptéren is, előttem pénzváltásnál nem fogadták el a turista dollárját). Előfordulhat, hogy a 2006 előtti, vagy az AB és CB betűvel kezdődő sorszámú bankókat sem fogjuk tudni felhasználni. A sorszámot a papírpénz bal felső sarkában találod.

Sok pénzváltót láttam, a plázában pl. rengeteg volt.

A nemzetközi hitelkártyákat elfogadják. Ha a tranzakció kyat-ban történik, akkor lehet, hogy az árfolyam rosszabb lesz. Ha dollárt használunk, mindig kyat-ban kapjuk a visszajárót.

ATM, bank, internet:

Én megint helyi SIM nélkül mozogtam. Mindegyik szálláson volt net és a plázában is. Ezeken a helyeken használtam csak.

Készpénzfelvételnél általában egy 5000kyats-os tranzakciós díjat számítanak fel, egyszerre pedig 300.000 kyats a felvételi határ. Utazásunk előtt érdemes értesíteni a bankunkat mianmari utunkról, nehogy letiltsák a kártyánkat  Én a plázába megpróbáltam egyszer pénzt kivenni, de mindenfélét kért tőlem (pl. telefonszámot, valami 11 jegyű kódot), így elbizonytalanodtam és nem vettem ki pénzt, nem volt rá végül szükségem.

Bővebben itt olvashattok a témáról  a Varázslatos Mianmar oldalon.

Érdekességek: köpködő férfiak, sárga “festékes” arcú hölgyek

Piros köpeteket köpködő férfiak. Utcára, eléd, kukába, zacskóba, ki a busz- vagy a taxi ablakán. Elég undi. Főleg, mikor krákogással párosul. Amit esznek, rágnak, az az úgynevezett bétel, ami dohánnyal, szerecsendióval, fahéjjal töltött, kicsi zöld levél labdacs. Ez vörösre festi a szájukat, feketére a fogukat. Elég bizar látvány.

A hölgyek sárgás festékszerű krémmel védik az arcukat a naptól, van hogy a homlokukat és néha a kezüket is. A Thanaka fa kérgét zúzzák porrá. Láttam gyerekeken is, ritkábban férfiakon.

Érdekes volt a szerzeteseket a plázában is látni.

Egyik reggel láttam fiatal szerzeteseket, akik a városban járkáltak és egy réz bödönbe rizst és különböző adományokat gyűjtöttek. Van akitől pénzt kaptak, van akitől rizst. Láttam a városban több helyen kirakva nagy tál rizst, ők odamentek és merítettek belőle. Már az is nagyon tetszett, hogy az amúgy szegény országban a szegények továbbosztják amijük van és kirakják a rizst. Majd az is nagyon tetszett, hogy a buddhista gyerekek nem vitték el az egészet, hanem mértékkel vettek csak belőle 4-5 lapáttal. Hiába, buddhisták.

Az oktatás nagyon fontos lehet újra az országban, sok helyen találkoztam az angolul hirdetet “Back to school” felirattal, ami általában könyvesbódékban volt kirakva, de láttam a plázban ruhaboltban is, iskolásnak tűnő gyerekholmik között. Az utcai könyvesbódékban voltak angol nyelvű könyvek pl. Trumphról is, sok helyen NewYork Times-t, vagy Oxford English vastag szótárt is árultak.

A férfiak és a nők többsége is longyi-t hord. Ez tulajdonképpen egy magukra tekert, oldalt megkötött vagy csomózott hosszú, szoknyaszerű anyag. A férfiak pólóval vagy inggel viselik, a hölgyek általában ugyanabból az anyagból készült felsővel. Nagyon sok helyen láttam árusokat, ahol longyinak való anyagot árulnak méterben, rettentő szépek. A nagyon egyszerűtől, a színesig, minden fajta van. 

Mianmarból a Google:

Árak (kaja, élelmiszer):nagyon kedvezőek

A boltban egy 600ml-es Cola 550MMK (102 Ft), egy 2dl-es Shweps Tonik szintén 550MMK, 1l-es víz 250MMK (46Ft).

Egy Phad Thai egy 960ml-es vízzel, egy capuccinoval egy plázában 7500 MMK (1400Ft). Kaja a Lotteria-ba (Mekihez, Burgerhez hasonló)- hamburger, krumpli, narancslé, kávé összesen 4500 MMK (826Ft).

2 db nagy cappuccino a Bread Talk nevű üzletláncnál + 2db péksüti összesen 7300 kyats (1400Ft).

A vásárlásoknál van adó, amikor is kis matricákat ragasztanak a blokkra, attól függően, mennyi az adó mértéke.

Szállás: Hotel Zara   7 610Ft/4 éj, azaz 1902Ft/éj - ágy egy 6 személyes vegyes hálóteremben, REGGELIVEL, lehetett a helyszínen kártyával fizetni, amerikai dollárban vonták le az összeget

Cím: N0-357/359, (5) Quarter, Shwe Bon Thar Street (Upper Block), Pabedan Township, Yangon downtown, 11141 Rangun, Mianmar – a városközpontban

A szállás 5. emeletére kellett felsétálni a szobához, meredek falépcsőkön. Olyan meleg volt fenn, hogy alig lehetett levegőt kapni. Szerencsére egyedül voltam az amúgy 6 fős szobában, így választhattam ágyat. A klíma is működött végül, nélküle halál. Kaptam egy kis és egy nagy törölközőt, kis tusfürdőt és sampont, egy kis szappant és egy fél literes vizet. A fürdő kint volt a folyosó végén, a WC-be egybeépítve. Lyukak a falon, amin bejárkálnak a gyíkok, majd a szívbajt kaptam éjjelente, mikor mentem ki pisili és a kukából kiszaladgáltak. A tusolórózsa a WC felett van és sajnos nem folyik le a víz, nincs hova. Első nap még feljöttek este és eltakarították, felmosták a vizet, utána gyakorlatilag soha, így a fürdővizünkbe álltunk egész nap, ha WC-re kellett menni. Elég undi volt. Egy afrikai gyerekkel használtuk a szintet, aki a szomszéd szobában lakott, tehát csak ketten használtuk a 2 “fürdőszobát" és WC-t, (amit én megint csak spájznak vagy fészerne hívok), de így is kellemetlen volt hogy csak a kettőnk vizében álltunk. Jajj.

A reggeli lent a recepciónál kialakított kis asztalos térben volt. Lehetett reggelit választani. Nekem minden reggel 2 szelet piritós, vajjal és jammal, 2db tükörtojás és kávé volt a reggelim. 

Szállás 2.:Scott @ 31St Street, 5 695Ft/3 éj (19,50 USD), azaz 1900Ft/éj, kontinentális reggelivel – 6 személyes női emeletes ágyas hálóteremben

Cím: No. 198, 31st Street, Pabedan Township, Yangon downtown, 11221 Rangun, Mianmar

Három utcányira volt az előző szállásomtól. Törölközőt itt külön nem adtak, 1 USD let volna. Van egy kis bár a recepciónál, itt van a reggeli is. A szoba hasonló, mint az előző helyen, itszta az ágynemű is. Itt is elfüggönyözhető az emeletes ágy. Nagyon kicsi és szűk a hely, alig lehet megfordulni, pláne, ha mindenki lerakja a bőröndjeit a szobában, de nem tudtuk hova, mert az ágy alatti kis tárolóba nem férnek be. A 6 fős szobába 5-en voltunk lányok, szerencsére én alul kaptam helyet. A fürdő a szokásos minőség, de fakkos, nem kell pucérkodni mások előtt és legalább lefolyik a víz, nem úgy, mint az előző szálláson. Fura beton az alja, de ez van. Kártyával lehetett csak bemenni a szobába, a cipőt az előtérben le kellett venni. A szoba itt is az emeleten van.

A reggeli kontinentális reggelinek volt meghirdetve. Nem tudom, melyik kontinens reggelije volt ez, de cornflakes, piritós vajjal, jammal, narancslé és kávé.

Ezen a szálláson kis prospektusban láttam, hogy buszokat, privát utakat szerveznek nevezetességekhez, Mandalayba és Baganba is, utóbbiakra 19.000kyats-ot láttam, de nagyon nem akartam nézegetni, mert már az utolsó napokra úgysem lett volna rá időm és nem akartam a szívemet fájdítani.

Sule Pagoda

A szállásomtól 10 percre volt gyalog. Csak mezítláb lehetett bemenni és fedett vállal, lábbal. A belépő 4000 kyats (740Ft). Olyan forró volt a kő, hogy sokszor csak ugrándoztam, a helyiek meg nevettek a szökellő magyaron a pagodában. Az én talpam nem bírja, nah. Ki lehet nevetni! :-)

Innen le akartam sétálni a Yangon folyóhoz (és akkor most ki is derült, honnan kapta a város a nevét). Útközben mellém szegődött egy angolul elég jól beszélő fiú, Csocsu (vagy valami hasonló), aki elmondása szerint a szabadnapját töltötte és ÉPP a folyóhoz jött, elkísért. Közben mesélt, minden kérdésemre válaszolt. Megmutatta, honnan lehet, érdemes jó fotókat készíteni a (mocskos) folyóról. Megmutatta a három lehetőséget, hogy lehet átjutni a túlpartra: nagy hajó, nagy sárga turista sportos hajó vagy kis csónak helyi bácsival. Mondta, hogy ő is megy át a másik partra, szívesen elkalauzol ott is. Mondtam neki, hogy én ma elég sokat utaztam, ez az első napom, köszönöm, inkább hazamennék aludni. Mondta, hogy rendben, ő akkor megy a hajóval és mivel ilyen jófej volt és ennyi infót megosztott velem, adjak már neki 10.000 kyats-ot (1840Ft). Végig erre gondoltam, hogy ez lesz a vége, de rengeteg fórumon és blogon olvastam, hogy a mianmariak feltétel és pénz nélkük segítenek, ők aztán sose kérnek pénzt és még akkor is visszafizetik a kifizetett szállásod árát, ha előbb elmész stb. stb.stb. Ennek ellenére végig az járt a fejembe, hogy le fog nyúlni a srác. De elhessegettem és mikor elkérte a pénzt, annyira váratlanul ért, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Utálok feleslegesen pénzt költeni, de olyan rendes gyerek volt és nem volt pofátlan, kedvesen kérte és tényleg nélküle ezeket az infókat nem tudtam volna meg. És meg is mutatta a három hajómegállót. Úgy voltam vele, én ennyivel támogatom őt és a családját. 1800Ft nem volt a világ vége. Biztos jól jött neki a pénz, remélen értelmesre költötte.

Utána hazafele ezen rágódtam.

Próbáltam a városban utazási irodákat és programlehetőségeket találni vagy legalább egy európait, akitől kérdezhetnék. Sehol semmi, senki. Egy romos utazási irodát találtam csak, aminek tuti leesett volna az ajtaja, ha kinyitom.

Másnapra azért rádöbbentem, hogy ezt az utat nagyon elcsesztem.

Nem szoktam ugye előre megtervezni az utakat és pláne nem a programokat. A helyszínen szoktam intézni. Nah ez az ország nem az az ország, ahol ilyet lehet hátizsákos, egyedül utazónak! Nincs utazási iroda, nincs az utcán ácsingozó idegenvezető vagy utazásszervező, mint Vietnámban, aki a jobbnál jobb utakat ajánlja. Egyedül kell, de hely és országismeret nélkül baromi nehéz. Ismerem, hogy ilyenkor milyen szerencsétlenkedésekbe és hülye helyzetekbe szoktam kerülni, ezt elkerülendő nem szégyeltem segítséget kérni. Kb. egy éve leltem rá egy Mianmarról szóló Facebook oldalra, illetve egy blogra. Először csak az országba szervezett fotós túráikra irigykedtem, majd elkezdtem olvasgatni az írásaikat, posztjaikat. Nem sűrűn és nem szándékosan, de valahogy mindig ráakadtam és elidőztem. Egy magyar fiatal pár működtette az oldalakat és élménybeszámoltak. Nagyon szimpatikusak voltak. Sajnos a fotóik alapján (baromi jók!) alkottam egy képet az országról és kezdtem el érdeklődni utána, és emiatt elég fix elvárásokkal, elképzelsekkel jöttem az országba. NEM az ő hibájuk! Én voltam felületes és előkészültlen! Nekik hálás vagyok! Ha nem olvasom őket, valószínűleg nem jövök ebbe az országba, kikerülöm, mert nem sok jót hall az ember, csak a diktatúráról és a szegénységről leginkább. Azt gondoltam, hogy majd idejövök és jól körbejárom azokat a helyeket, amiről mesélnek. Nah ezt nem lehet így itt! Szóval próbáltam túlkerekedni a szégyenérzetemen és rájuk írtam Facebookon, hátha tudnak segíteni, van ötletük valami gyors programszervezésre, esetleg ismernek-e helyeit vagy itt élő magyart, aki a társaságom, idegenvezetőm lehet. Kb. fél órán belül jött a pozitív és segítő szándékú válasz és azonnal a segítségemre siettek. Az jutott eszembe, hogy basszus, mennyi ilyen szerencsétlennel találkozhatnak (később a beszélgetéseinkből kiderült, hogy valóban sokkal).

Hobbi szinten, másodállásban üzemeltetik az oldalakat és elég jól ismerik az országot. Elmondásaik szerint ők nyaralni járnak ide. Nem életvitelszerűen élnek az országban, de ez nem von le semmit az értékükből. Picu (Edina) azonnal felajánlotta, hogy barátjukkal és idegenvezetőjükkel fussak össze másnap és beszéljünk meg egy nekem kedvező programlehetőséget, biztos volt benne, hogy tud majd segíteni a barátjuk.

Másnap találkoztunk a közeli plázában egy kávézóban Lar Thuval, aki nekem Fabian-ként mutatkozott be. Fotós és idegenvezető. Picuékkal dolgozik együtt a Varázslatos Mianmar projektben és ő is részese a mianmari fotóstúráknak. Rengeteg szép fotót mutatott és beszélgettünk az utolsó magyar csapatról is. Kérdeztem az élményekről, a magyarokról. Levonta a magyarokról a következtetést a csoport után: a magyarok sokat esznek, sokat isznak, késnek és nem szeretnek korán kelni, de kedves emberek. Szégyeltem magam, de igaza van összességében, ilyenek vagyunk. Nagyon jó ötleteket adott és igazából tök szépen felosztottuk a maradék rendelkezésre álló 3-4 napomat (2 féle opcióval, iránnyal is), de rá kellett jöjjek, hogy nekem ez egyedül nem fér bele, sem anyagilag, sem bátorságilag. Azt, hogy ebben az országban egyedül felüljek egy 15 órás helyi vonatra, amin ott fogok aludni, majd másnap, harmadnap taxival bejárjam hajnalban a szerzetesek lakhelyeit, a hajnali horgászatot a tavon és a főbb nevezetességeket egyedül, erre nem volt érkezésem. Utaztam én már éjszakai buszon összepréselődött helyiekkel, poloskákkal, nem lett jó vége. Nem, köszönöm! Tudtam, hogy nem érezném jól magam. Nagyon szép ez az ország, meg is lehet nézni igen, ha szervezett túrával és csoportosan jöttök! De egyedül, hátizsákos utazóként, én nem indultam neki! Asszem elfáradtam. Persze vannak bátrak, azoknak hajrá. Nekem ez nem ért annyit, hogy idegeskedjek és tudom, hogy hogy éreztem volna magam, csináltam ezt már jó néhány országban. Bebuktam. Azt hittem idejövök és majd magamnak le tudom szervezni az utakat, egyedül meg tudom nézni a nevezetességeket és majd lehet közlekedni. Nem, nem lehet közlekedni.  Vagy taxival mész a legközelebbi nevezetességhez, ami 70 km-re van (Bago - itt van a Golden Rock és Hpa An - a szép, jellegzetes híd), vagy a népszerű Bagan (szerzetesek reggeli kelése 4-kor, hőlégballonozás) és Mandalay környékére vonattal, ami 15 órás út. Egy kedves barátját is felhívta Lar Thu, hogy 2 éjszaka, 3 nap Bago és Hpa An városnézéssel, fuvarral együtt mibe kerülne, de nekem nem fért most bele 66.000Ft úgy, hogy még 4 országba utaznék tovább ezután. Később megtudtam az utolsó vonatos napomon egy maláj lánytól, hogy 9-10 órás éjszakai VIP busz is megy Mandalay-ba, ő is ezzel ment.

Szóval a lényeg, hogy szerintem szervezetten érdemes csak Mianmárba jönni, egyedül nehézkesebb. Biztos mindent meg lehet oldani egyedül is, meg előregondolkodva, sokat utánaolvasva stb. Nekem ez most nem ment. Legalább találtam volna egy családot vagy egy európai párt, akivel meg tudjuk osztani a taxiköltségeket vagy együtt elutazunk… Én már fáradt és kimerült voltam ekkora kalandhoz egyedül. Szomorú vagyok, de más utazóknak hajrá! Sok sikert és csodákat kívánok! Keressétek a Varázslatos Mianmárnál Edináékat (Picuéket) és Lar Thut. Ők garantáltan leszervezik nektek az utat és nem fogtok csalódni! Csak ajánlanitudom őket! És nézzétek meg a fotós túrájukat is. Zseniálisan jó!

Bánatomban elmentem a yangoni másik, a nagyobb pagodába. Lar Thu épp arrafelé lakott és kedvesen elfuvarozott. Sem a fuvarért, sem a tanácsokért nem fogadott el semmit, nagy nehezen a pláza parkolási díját engedte csak kifizetni, de még egy enni- vagy innivalóra sem engedte, hogy meghívjam. Nagyon rosszul éreztem magam, mert bár igen, kevés pénzből gazdálkodom és csóró költségvetést és programokat kértem, de tisztességes vagyok! És egyáltalán nem gondoltam ingyen a fáradozásait. Raboltam az idejét stb..

Schwedagon Pagoda

10.000 kyats a belépő (1840Ft), szintén csak cipő nélkül lehet bemenni, fedett vállal és lábbal. Én rövidgatyában és ujjatlanban voltam. 3000 kyats depositért adtak “szoknyát”, a vállamra meg a saját kendőmet tekertem. Sikerült 12:00-kor körbejárnom: a márványkövek tűzforróak, 36 fok, ömlött rólam a víz. Annyira erősen verte vissza a fényt a fehér márványkő, hogy alig tudtam napszemüvegben is nyitva tartani a szemem. Rendes megfájdult a fejem a sok hunyorgástól. Az Északi bejáraton mentem be, ezt kellett megjegyeznem mikor körbeértem, hogy tudjam, hol a szandálom. Kaptam egy kis matricát, így amikor visszafele természetesen nem találtam ki, a matrica (asszem színe) alapján tudtak segíteni, hogy melyik kijáraton kell kimennem. Nem voltak sokan, akik meg igen, valamelyik istenség előtt imádkoztak vagy pihegtek a nagy melegben. Sok szerzetest láttam, sok gyerekszerzetest is. 

Hazafele kb. 2,3km-t gyalogoltam, patakokban ömlött rólam a víz. Útbaesett egy Happy World nevezetű gyerekeknek szóló, búcsúhoz hasonló, szökőkutas, pihenős park és egy bazáros-piacsor is. Majd mire hazaértem, eleredt az eső.

Junction City Mall

Nem nevezetesség, de nekem fontos központi állomásom volt. Az első szállásomtól 2 utcányira, a második szállásomtól 5 utcányira volt a Junction City Mall nevezetű pláza, ahova szégyen szemre minden nap órákra beültem, volt, hogy az egész napot itt töltöttem. Itt volt net, klíma, tiszta WC, bolt és főtt kaja, másra meg nem volt szükségem. Kint olyan forróság volt, hogy kibírhatatlan volt a 35 fok körüli nyomott levegő. Mindenki esernyőkkel rohangált és próbálta védeni magát. Ahogy járkáltam a városban sehol egy kávézó vagy egy normális hely, ahova be lehetett volna ülni, így a plázát választottam. Itt tudtam venni mindent és jó áron, ATM és pénzváltó is volt. Nagyon szép modern és hatalmas a pláza, exkluzív ékszerboltokkal (nagyon szeretik az ékszereket a helyiek, a vaskos, csillogó arany dolgokat leginkább), kozmetikai boltokkal.

A szupermarket annyira felszerelt volt, hogy minden volt benne az elektromos dologtól kezdve, a hűtőmágnesen át, a konnektorig, felmosóig. Egy kis, elkülönített részen olcsó kávézója is van, ahol péksütiket és kávét is lehetett venni potom pénzért. 1200 kyats-ért (220Ft) vettem itt a kávét és 700 kyats-ért (130Ft) a péksütiket.

A kávézókban drágább kicsit, 2500-3800 kyats (460-700Ft) volt a kávé, de a Lotteria-ba pl. egy capuccinot 1700 kyats-ért vettem (315Ft).

A pláza felső szintjén rengeteg kajálda van nagyon jó árakon. Van egy Food Street, ahol körben mindenféle kajaárus van. Náluk csak egy előre kiváltott kártyával lehet fizetni, amire pénzt kell tölteni. Elég idegesítő volt töltögetnem. De sokféle kaja volt (hús, vega tészta, rizs, szendvicsek, hamburger, tengeri dolgok). Egy tál rizses, zöldséges, csirkehúsos főétel egy kis csupor levessel, amit mindig adtak hozzá 3800 kyats volt (700Ft).

Rendszeres volt, akár naponta többször is az áramszünet.

Circular train in Yangon

Ettől a túrától féltem. Csak utolsó nap mentem el rá. Nem szeretem a nyomort látni, de hát ki szereti. Egy egy kb. 4 órás vonatút, egy vonatkör egy helyi vonaton, helyiekkel, Yangonból indulva, Yangonba érkezve. A kör ittjártamkor épp le volt zárva 7 hónapra, így egy másik vonatra tudtam csak felszállni, a piros kör helyett a sárga egyenesre. A vonat végül Yangonból Hlawga-ig ment (ez kb 2 óra) és onnan vissza. Visszafele félúton, Insein-nél átszálltunk egy másik vonatra, gyakorlatilag átugrottunk a mellettünk lévő vágányra és hazafele is kb. 2 órát zötykölődtünk.

A yangoni vasútállómás kb. 1 km-re volt a második szállásomtól, így hamar ki tudtam gyalogolni. A vasútállomás épülete nagyon szép, csak már nagyon öreg és megviselt. Fénykorában igazán szép lehetett. Picu volt olyan kedves és részletesen leírta nekem előre az úttal kapcsolatos tudnivalókat, így elég felkészülten érkeztem, de azért a biztonság kedvéért mindig megkérdeztem mindent. Nem a jegypénztárban kellett jegyetvenni, hanem annál a vágánynál, ahonnan indult a vonat. A 7-es-ről indult. Mindenki nagyon kedves volt az állomáson, már szinte mikor megláttak, mint fehér hollót, akkor már mondták, hogy “Circular train, 7. Platform”. És a jegypénztáros is nagyon kedves volt. Elmagyarázta, hogy most a körvonat nem megy hónapokig, de a sárga vonalon eljuthatunk Hlawga-ig és ugyanazzal a jeggyel, amivel mentünk, haza is tudunk jönni. Így is lett. A jegy 200 kyast volt, MEGŐRÜLÖK, 37 Ft!!!!! A jegypénztárnál egy másik turista is erről az útról érdeklődött, így meggyőztem, hogy menjünk ketten. Egy malajziai fiatal lány volt. Volt közös témánk, mert én most jöttem Kuala Lumpurból, ő meg járt a Balkánon és amúgy is jókat beszélgettünk, vigyáztunk egymás cuccaira és legalább jó fotónk is lett, csináltunk egymásról. Hazafele egy Holland anyuka és tinédzser nagyfia is csatlakozott hozzánk.

A vonaton rengetegen voltak kezdetben, aztán szépen megfogyatkozott a társaság. Nagyon örültem, hogy jött velem a malajziai lány, egyedül féltem ettől az úttól. Így jobban viseltem. A vonat nem volt olyan rossz, mint számítottam, kis túlzással, majdnem jobb állapotban volt a vonat, mint otthon a MÁV-nál. De persze túlzok. Nem volt olyan szörnyű, bár enni nem ettem volna a padlóról. Mindenféle helyi emberke jött velünk, rengeteg piacos, tele nagy pakkokkal, zöldségekkel. Szinte minden állomáson felszállt valaki és árult valamit: hidegvizet, lime-ot halomba, banánt és köpeteknek való rágókákat összekészítve.

Aztán megjött a menzás néni is, aki az otthon előre elkészített alapanyagokat ott kutyulta össze a vonat éhes népének. Rengetegen vettek és ettek. Pont előttem csinálta a helyi Marika néni, azt hittem rosszul leszek. Egyszer csak leült egy kis műanyag székre a vonat közepén, majd az eddig a fején hozott nagy vájlingot letette a combjára és kézzel elkezdte rakosgatni a hozzávalókat egy bádog tálkába, majd egy zacskóval megkeverte és voálá, kész az ebéd. 3-4 fajtát is készített. A videót csak erős idegzetűek nézzék meg:

Hát ők így élnek. Én csak ránéztem és beteg lettem. Az ő gyomruk bírja. Egy darabig nem voltam éhes. Szóval tiszta büfékocsink volt :-)

A vonatút olyan nyomortelepeken haladt végig, hogy az út első egy órájában se én, se a maláj kislány nem szólalt meg. Asszem mindketten befele dolgoztuk. Egy ilyen vonaton megtanulja az ember értékelni, amilye van. Engem egész Ázsia erre tanít. Máskor is értékelem, de néha emlékeztetni kell rá, hogy mennyire szerencsés vagyok. Az a bűz, szeméthalmaz, amiben ezek a szegény emberek élnek a vasúti sínek melletti kis tákolmányokban, azt csak a Discovery Channelen láttam eddig. Elég sok szegény embert láttam már itt Ázsiában, de amikor velük utazol és egy méterre állsz meg tőlük a vonattal, akkor a saját bőrödön tapasztalod az igazi életet. Azonnal szégyeltem magam, hogy egy méregdrága MACbook és egy Nike hátizsák van nálam.  Ezért nem vágyom Afrikába vagy Indiába. Engem megvisel a szegénység. Tudom, hogy van, de…

Aztán mellémült egy bűbájos helyi kislány, akit nem győztem fotózni. 9-10 éves lehetett, hihetetlenül cuki volt, be nem állt a szája, mifelénk ezt úgy mondják, hogy egy kis “faszoskata”. Annyira akartam neki adni valamit, de nem pénzt, így mikor láttam, hogy sokat babrál a hajával, adtam neki egy hullámcsatot. Mosolygott. Az a mosoly feltöltött egy napra. Jólesett.  Azt jutott eszembe, hogy mennyi mindenem van, ami ennek a kislánynak nincs és mégis nekem kellett eljönni Ázsiába és felülni erre a k…va vonatra, hogy boldog legyek! Szánalmas európaiak, mindenük megvan, mégsem boldogok! Más az életünk. Nem tudom, hogy kell-e vagy szabad-e, hogy emiatt lelkiismeret-furdalásunk legyen. Döntse el mindeki magában.

Bár a vonatút sokkoló volt, de semmi rossz élmény nem ért, így utolsó nap már kicsit kezdtem bánni, hogy nem voltam bátrabb és nem mentem Mandalay vagy Bagan felé.

Kijutás a reptérre:

Úgy terveztem, ahogy befele jövet is, a szuperolcsó (900kyats), kb. 50 perces Shuttle busszal (Omni Focus) megyek ki a reptérre. Korán indut a gépem, így kb. 5:00 körül szerettem volna elindulni vele hajnalban. 4:30-kor keltem, 4:50-kor már a vasútállomáson voltam. A Sule Pagoda megálló közelebb volt a szállásomhoz, de tudtam, hogy a vasútállomásról indulnak a buszok, gondolván onnan egyszerűbb és onann kétfajta busz is megy, két útvonalon, a Sule-től meg csak egy busz, mondom akkor az állomásról biztosan sűrűbben jár majd. A szállásomon megkérdeztem, hogy jár-e hajnalban a busz, mondták, hogy igen, egész nap jár. Előző nap, mikor vonatoztam, megkérdeztem azért a megállóban is a vasútállomáson, hogy pontosan honnan indul a busz és hogy kora reggel 5-kor is megy-e. Persze-persze, egész nap jár. Hát a fityfenét! NEM JÁR A BUSZ! Kimentem az állomásra, tök sötét buszmegállók, sehol egy busz. Rosszat sejtettem. Megkérdeztem pár embert, mondták, hogy jó helyen vagyok. Tudom, de hol a nyüves busz? Jah, az csak 6:00-tól jár. NEM hiszem el! Egy taxis felajánlotta, hogy kivisz a reptérre. Picut előző nap azért elővigyázatosságból megkérdeztem, ha esteleg arra kerülne a sor, hogy taxival kell kimenjek a reptérre, mi a reális ár. Ő 8000-10.000 kyats közöttire mondta, a taxis 8000-et ajánlott, így elfogadtam. 30 perc alatt kiértünk kocsival. Az 1-es Terminálról indulnak a nemzetközi járatok, így ott szálltam ki. Csak a 2-es ajtó működött a bejáratnál, rögtön csomagellenőrzés (nem kellett kipakolni, csak átküldeni a szalagon) és motozás következett már az ajtóban szinte. Rögtön vele szemben volt az AirAsia check-in pult, szóval nem kellett messzire mennem. Mivel korán kiértem kb. 5:27-re, még zárva voltak a pultuk, a főnök még vagy 20 perces eligazítást tartott az alkalmazottaknak. Ezután én csekkoltam be elsőre. A kis csomagom nem tudom mitől, de 12.3kg-ra hízott. A sok koszos ruha és az újabb hűtőmégnesek biztosan. Biztosítottak a pultnál, hogy a Bangkokban átszállásos gépemen továbbviszik a csomagom és csak Kambodzsában kell majd magamhoz vennem. Így lett!

Immigration pult következett egy kis séta után, ahol annyira nem volt senki, hogy én a diplomata sorban csekkoltam ki az országból. Ezzel a két pecséttel búcsúztam.

Ezután viszonylag sokat kellett még menni a kapuhoz, közben kávézók vannak. Gondoltam eszem valami meleg szendvicset a Burgerben és iszom egy capuccinot, bár hoztam magammal, de a hosszú, átszállásos útra tartogattam. Hajnali 6:00-kor nem sikerült felfognom a táblára kiírakat, hogy 7 USD-be fog kerülni a reggelim, ami egy meleg croissaint volt sajttal, baconnel és egy kis cappuccino. 10.752kyats-ot fizettem (752kyats adóval). Megint sikerült tehát 2000Ft-ért reggeliznem. Így kicsit szomorú volt a spúr szívem, hogy a 900kyats-os buszút helyett a drága taxi és most még ez a reggeli is elvitte a maradék kis pénzem. Mindegy, örültem, hogy kiértem a reptérre és minden rendben volt. Ezzel adóztam ennek a szegény országnak. Amúgy a croissaint marha finom volt, amit már az egyelőre full üres váróban egyedül fogyasztottam el.

Ami kimaradt:

• Mandalay (buddhista szerzetesek)
• Bagan (hőlégballonozás)
• Bago (arayn szikla- Golden Rock)
• Hpa An – híd
• Ingle-tó (a halászok a lábbal hajtott csónakjaikkal)

8 napot, 7 éjszakát töltöttem Yangonban 2019. május 19-26. között. Bár elszámoltam magam ezzel az úttal, a lehetőségekhez képest, elég sok mindent megtapasztaltam az országból. Legközelebb másképp csinálom és nem egyedül jövök! Köszi Picuéknak a lelki támogatást!