Hát(I)zsákkal világgá mentem

Ha egy nemzetközi repülőtéren bemondják a neved a hangosbemondóban, az az álmoskönyv szerint sem jelent jót. A kedves hang a Hanoi nemzetközi reptéren egész jól ejtette a nevem, így mikor már másodszor ismételte, realizáltam, hogy ez én lennék és megállt bennem az ütő. Épp Hongkongba tartottam. Csak annyit értettem, hogy menjek az információs pulthoz. Azonnal felpattantam és majd elájultam az idegességtől. Sose szállítok kokaint vagy más illegális dolgokat, de mindig az a félelmem, hogy valaki belerak valamit a táskámba és én megyarázhatom, hogy nem az enyém. Úgy éreztem, most sincs nálam semmi illegális, de ettől még remegő gyomorral indultam útnak. Idegességemben persze semmilyen információs pultot nem találtam több kilóméteres körzetben, így 10 perces bolyongás után megkérdeztem a security pultnál. Mondták, hogy kint van csak információs pult, de már nem mehetek ki. Jeleztem, hogy szerintem fontos lehet, mert bemondták a  nevem a hangosban. Jah a hangosban?! Akkor adjam az útlevelem és menjek velük. Kivezettek külön folyosón, majd be egy szobába. Az infarktus kerülgetett. Lepergett előttem az életem, megmotoznak, kiherélnek (pedig nincs is herém), itt halok meg egy vietnámi börtönben stb.

Egy kedves úr elővette a feladott poggyászomat és megkérdezte, hogy az enyém-e. Nem tudtam, ez most becsapós kérdés-e vagy illik-e vicceni, hogy sose láttam?! Úgy döntöttem, őszinte leszek: az enyém! Kéri (udvarisasan), hogy nyissam ki és hogy van-e benne ajándék. Ajándék?! Van benne persze, az egész táskám egy nagy ajándék. Mire gondolhat? Mire gondolhat? Uhh basszus, megint a kis 2 dl-es pálinkámmal van bajuk vagy a tévés bögrémmel?

Van-e Önnél esetleg „bullet”? – kérdezi angolul. Bullet? Foggalmam nem volt hirtelen, mi a fene az angolul, de tudtam, hogy valami háborúval kapcsolatos kifejezés. Nah, remek.Valaki beletett a táskámba egy plutónium töltetet vagy rájöttek, hogy Paks mellől származom és a táskámba került az Orbán-Putyin titkos paktum dokumentuma. Foggalmam sem volt, mire gondolhat. Erre megnézi a röntgengépen, hogy hol is volt a hiba, majd pontosan odanyúlt a táskámba és egy kis zacskót vett elő belőle. Basszus! A szennyesem! A 3 napos! Tudtam, hogy Hongkong nem engedi a légszennyezést! ... De nem a szennyessel volt baja. Elővette a Thu-Thu Chanellnél begyűjtött üres géppuskatöltényeimet. És akkor leesett. Apa ajándéka! Kész vége, megölnek, lelőnek, töltényt akartam becsempészni Hongkongba. Elővett egy jegyzőkönyvet, megszámolta hány darab, lejegyezte és kérte, hogy írjam alá. Nem turkált a táskámban, csak én nyúlhattam bele. Itt azt hittem, az a rész jön, hogy akkor most nem mehetek sehova, megbüntetnek, mittudom én. De mondta, hogy rakjam el nyugodtan és mehetek, viszlát. Ezen annyira meglepődem, hogy többször megkérdeztem, hogy biztos mehetek-e és minden rendben van-e. Mondták, hogy igen. Elindultunk vissza a hölggyel a leadott útlevelem irányába (mondjuk az odavezető úton még eszembe jutott, hogy máshova visznek), de szerencsére visszakaptam az útlevelem és visszaengedtek a lőszer nélküli emberek közé. Annyi, hogy újra át kellett mennem a security kapun és újra átellenőrizték a kézitáskám. Nem tudom, mit gondoltak, hogy a 450m-es úton két őrrel az oldalamon, mikor és mit tettem be a táskámba, de nem ellenkeztem, olyan hálás voltam, hogy nem bántottak.

Nah ilyen az, amikor egy nemzetközi reptéren, több ezer ember megismerkedik a neveddel. Szerencsére a történet happy end-del zárult és én azóta csak jókat írok a Hanoi reptérről a blogban. Apának viszont más ajándék után kell nézzek...