Ho Chi Minh, Ho Si Minh vagy Saigon? – vietnámiul Ho Chi Minh, magyarul Ho Si Minh, régi nevén Saigon. Az egyik túravezető azt mondta a Ho Chi Minh és a Saigon is helyes, ne szégyelljük a Saigont használni. Az idősebbek a Ho Chi Minh-t például nem is nagyon használják. 1976-ban változtatták a város nevét Saigonról a jelenlegi Ho Chi Minh-re, az észak-vietnami elnök neve után.
Ho Chi Minh - Vietnám legnagyobb városa, korábbi fővárosa. A városban kb. 8,6 millióan laknak. A robogók száma kb. pont ugyanennyi (8,6 millió). Egy családnak átlagosan 1-2 motorja van. Az autók adója nagyon drága, így marad a robogó, amivel amúgy a nagy forgalom ellenére flottul közlekednek, nagyon ügyesen, balesetmentesen motoroznak. Aki motoros taxival járja a várost, mint én is, az egész közelről megtapasztalja a feelinget. Félelmetes többszáz motor között rendezetlen sorban, autókat és gyalogosokat kerülgetni. A nagy motoros forgalomra tekintettel a nagyobb utakon külön motorsáv van a robogósoknak és a városban többször láttam a 2 sávos út és a járda között egy külön, kiépített motoros utat is.
A reptérről: egymás mellett van a nemzetközi és a helyi repülőtér, kb. 5 perc séta. Utóbbira érkeznek az országon belüli fapadosok pl. Jetstar, Vietnam Airlines. Én Grabbal mentem ki a reptérre, amikor Ho Chi Minh-ből Hanoiba utaztam.
Szállás: Ngoc Tung Riverside (Cím: 361 Tran Xuan Soan, District 7,Ho Si Minh-város, Vietnám ) 10.205 Ft (855.000VDN) /3 éjszaka, azaz 3400Ft/éj, különálló szoba, fürdőszobával
A klíma folyott, a zuhanyzó állapota kicsit rozsdás és néha a mennyezet is beázott, de ennyi pénzért nem panaszkodom.
A városban én motoros taxival (Grab) közlekedtem az applikációval, illetve sokat gyalogoltam. 20.000-30.000VDN között visznek a motoros taxisok el A-ból B-be a városban, kb. 10 km-en belül. (250-370Ft) A főbb nevezetességek nagyon közel vannak egymáshoz, gyalogosan kényelmesen bejárhatóak 1-2 km-en belül van egyik a másiktól.
Nevezetességek, programok:
A háborús múzeummal kezdtem, ide 40.000VDN (kevesebb, mint 500Ft) volt a belépő. Az udvarban vannak harci repülők és tankok kiállítva, oldalt meg egy berendezett börtön. A múzeumban 3 emeleten képsorokkal és dokumentumfilm kockákkal illusztrálják a vietnámi háború borzalmait, természetesen amerika-ellenesen, hogy máshogy. Történelmi részletei, a háború maga, a pusztítás, a megbetegített és beteg, gnóm emberek/gyerekek, a megkínzott helyiek, az amerikai katonák rémtette, újságírók/fotósok leghíresebb fotói, illetve a békülés és az azóta történt közeledés momentumainak képsorai a falakon, továbbá fegyverek, gránátdarabok kiállítva. Volt egy nagyon érdekes táblázat, ami a II. Világháborút, az indokínai és a vietnámi háborút hasonlította össze katonalétszám, halottak, anyagi vonzat és egyéb részletek alapján. Megdöbbentő számokkal. Lehet kérni angolul beszélő guidot, amit felvéve egy fülessel körbekalauzol a múzeumon. Én bevallom csak körbementem és a fotók alapján benyomást keltettem magamban, nem olvastam el sok aláírást, de így is szörnyű volt (félbevágott gyerekek, emberek közeli fotókkal). Nem akartam órákat a rémtettekkel tölteni, de mindenképp meg akartam nézni. Az udvaron felállított börtönrészletben elég brutális képek voltak a kínzásokról, arról, hogy a foglyokat hol és milyen sanyarú körülmények között tartották. Eltörés után rosszul összefort végtagú emberek és egy lefejező berendezés is.
Érdekesség volt, hogy a jegy mellé kaptunk egy a békét szimbolizáló matricát, amit fel kellett ragasztanunk a pólónkra.
A vietnámi háború tekinthető az emberiség történetében a harmadik legpusztítóbb katonai konfliktusnak (a két világháború után). Teljes időtartama alatt, 1955 és 1975 között becslések szerint összesen 5 millió áldozatot követelt. A vietnámi háborút sokan „az első tévében közvetített háború” címkével is elláttak.
Ezután a központi posta következett, ami kb. 1 km-re volt a múzeumtól. Az épületet Gustave Eiffel, az Eiffel-torony francia építésze tervezte. Belül turistainfópultok, utazásszervezők, posta és rengeteg nagyon jópofa szuvenír (hűtőmágnes, vietnámi balzsam, legyező, hűtőmágnes stb.) 10.000-25.000 VDN-ért nagyon jó hűtőmágneseket vettem, volt, amiben 3 db volt ennyiért. (120-300Ft)
Az utca túloldalán a Notre Dame katedrális. Ép újították fel.
Ezután megnéztem a saigoni Operaházat, majd a nagy kedvencem a Bitexco Pénzügyi Torony következett. Ez egy irodaház és bevásárlóközpont szerűség is, nem zsúfoltan, de vannak benne üzletek több emeleten. Az első emeletről külön irányítanak fel a toronyban, ahol az 50 és az 51. emeleten is van étterem, bár. 2 lifttel visznek fel, külön erre a célra ott áll a személyzet és segít feljutni először az 50. emeletre, majd átszállva egy másik liftbe a legtetejére az 51. emeletre. Itt illik inni valamit. Illik vagy nem illik, én csak fotóztam és gyönyörködtem a látványban. JEzen az emeleten van az épület helikopter leszállópályája is. A 49. emeleten kilátó is van, ahol 360 fokos kilátás nyílik a városra. Ez fizetős. Ez a felhőkarcoló híres a helyszínen megrendezett Bitexco Függőleges Futásról, ahol a versenytársak az előcsarnoktól a kilátóig versenyeznek. Amúgy 68 emeletes a torony és 2010-ben fejezték be az építését, akkor Vietnám legmagasabbja volt (262m).
Kifele menet beugrottam a 2 emeletes Samsung boltba és kipróbáltam egy virtuális snowbordozást.
Útközben aranyos tinik kértek tőlem valamire támogatást (nem értettem mire, de annyira aranyosak voltak, hogy nem is érdekelt mire krik, adtam). Választhattam egy szép tollat, ők kaptak 20.000VDN-t, csináltunk közös képet, majd videóban felénekeltük a Let it go-t közösen a Jégvarázsból, majd nekem kellett üzennem vietnámiul a kamerába, hogy „Üdvözletemet küldöm a csodás Saigonból”. Leutánoztam a vietnámi mondatot, de már nem tudom. Ők örültek, én is örültem, jópofák voltak. Nekem csak fotóm van, a milliókat érő éneklésről csak nekik van felvételük, azóta tuti toplistás a youtube-on. (Én amúgy énekelni a Lady Gaga-Breadly Cooper: Shallow-ot választottam, de azt mondták az nehéz.)
Két turista irodában is jártam: Saigon tourist (ez az Operához nagyon közel volt) és a TNK Tours. Ez utóbbinak kedvezőbbek voltak az árai, így be is fizettem egy 1 napos Mekong Delta túrára. Többfajta túra van, 1-2-3 napos, biciklis, motoros, evős, ottalvós, kiscsoportos, egyéni. 950.000-3.000.000 VDN (12.000-38.000Ft) között voltak az egynapos túrák, amiket én néztem, végül egy 250.000-es ajánlatot fogadtam el a TNK-nál (3200Ft).
Egyéb túralehetőségek:
Hazafele már besötétedett, de a turista iroda miatt bekeveredtem egy nagyon hangulatos és hangos, zsúfolt sétálóutcába.
És a forgalom:
Mekong Delta 1 napos túra (TNK Tours):
Indulás az iroda elől 7:45-kor. Legalábbis ez volt a terv, de a buszunknak valami műszaki hibája volt, így meg kellett várni míg alkatrészt hoznak hozzá és megszerelik (úgy tűnik a vietnámi buszokkal mindig van valami). A túravezetőnk egy huszonpár éves fiatal kedves, bartságos fiú volt. Nagyon olcsó volt a túra (250.000VDN=3.200Ft), de ehhez képest nagyon sokrétű program volt. Sajnos az úszó piac kimaradt, de volt: egy pagodában nézelődés, ahol egyszerre több vallás volt egy kertben nagy Ganisha és Happy Budha szoborral, szerzetesekkel, majd hajózás a Mekongon, ebédet és egy üdítőt is kaptunk (a buszon amúgy fél literes vizet is). A hely, ahol ettünk, nem volt túl tiszta. Az abrosz és az elmosható pálcikák enyhén szólva koszosak voltak. Felkerestünk egy kókuszdió „gyárat” (itt a kókuszdió levéből készítenek cukorkákat, jégkrémet, pálinkát, testápolót, ajakbalzsamot, szappant evőeszközöket, tálakat), megmutatták a kézzel hajtásos gépek metodikáját, volt óriáskígyó a nyakba, majd következett a legjobb rész, kis csónakokkal nénik (!) vittek minket négyesével a Mekongon, pálmaleveles környezetben. Imádtam. Én egy koreai családhoz sorsolódtam (Anyuka-Apuka és egy nagyon kedves 15-16 év körüli kislány, aki amúgy a buszon mellettem ült és azt mondta az összesorsolásnál, hogy befogadnak a családba és én leszek az ő magyar nővére J.) Utána nagyon finom mézet kaptunk teával és trópusi gyümölcsökkel és idős bácsik és egy hölgy élő zenével és énekkel előadott pár autentikus vietnámi, szerintem népdalt. Én útközben megkóstoltam a sugar crane-t is, amit már korábban is láttam, hogy az utcán gyalulnak, de nem tudtam mi az. Isteni volt. Nekem nagyon tetszett a túra, az árát igazán megérte. Kb. 17:30-ra értünk vissza, kb. 2 órás buszút volt a városból a Mekongig.
Mint ahogy említettem, többnapos és többfajta Mekong túra közül lehet válogatni. Nekem még esetleg az úszó piac szerepelhettet volna benne, de így is nagyon színes, kulturális és gasztronómiai élmény volt. Azok a túrák, ahol úszó piac is van, kb. 4-5x kerülnek többe és gyakorlatilag csak a piaccal több a program. Láttam a saját társaságunknak is másik csoportját napközben, akik a drágább túrára fizettek be, de napközben több helyszínen is találkoztunk velük, így nem hiszem, hogy sok mindenről lemaradtam volna. A Mekong partján rengeteg turistacsoporttal találkoztunk, talán a magasabb árúak abban különböznek, hogy jobb „étteremben” állnak meg enni, jobb hajóval mennek és hogy nekik nem a helyi „Komár Laci” énekel a végén vietnámi népdalt, hanem „Caramel” valami poppot.
Kígyó before
Kígyó after
Nah jó, ez morbid volt, sorry! :-)
Mekong
A Mekong a világ egyik legnagyobb folyama Ázsiában. Több mint 4000 km-es hosszúságával a 11. leghosszabb folyó a világon, illetve a 12. legnagyobb vízhozamú is. Keresztülfolyik Kínán, Mianmaron, Thaiföldön, Laoszon, Kambodzsán és Vietnámon, majd a Dél-kínai-tengerbe ömlik. A folyó mindig fontos szerepet játszott a vietnamiak életében. A Mekong-delta egy különálló régió Dél-Vietnamban, a folyó szerteágazó (torkolati) szakasza ezen a területen ömlik a tengerbe. Itt zajlik az ország mezőgazdasági termelésének az 50%, köszönhetően a buja és gazdag növényzetnek.
Chi-Chi Tunnel fél napos túra, avagy a vietnámi háborús alagútrendszerben (TNK Tours)
580.000VDN (7.000Ft)
Az alagútrendszer Saigontól 40km-re, egy Ben Dinh településnél található, kb. 2-2,5 óra buszút. Az itt helyreállított alagútrendszer a vietnami háború ideje alatt a vietkong gerillák föld alatti katonai bázisa, illetve rejtekhelye volt. A Saigon és a kambodzsai határ közötti területen kiépült alagúthálózat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megtörjék az amerikai haderőket, így juttatva Észak-Vietnamot győzelemre. Az alagútrendszer története még az első indokínai háború időszakáig nyúlik vissza, de a zömét az 1960-as években ásták ki. Egész falvak dolgoztak az alagútfúrásban, ásóval kapával. A kitermelt földet kosarakban hordták ki: 1965-ben 200 kilométernyi volt kiásva, 1968-ban pedig már 250 kilométer! Az alagútrendszer nagyon sűrű és szövevényes, sokszor több szintes volt, nagyon kicsi szellőzőkkel.
Csak egy fél napos (8:00-14:30) túrára fizettem be a vietnámi alagútrendszerre, így is sokallottam érte a 7000Ft-ot, csak azért, hogy egy lyukrendszert megpillantcsak. De végülis nem csalódtam, élmény volt. Nagyon jó és megint fiatal túravezetőt kaptunk, aki sokat mesélt az úton a vietnámiakról és a kultúráról, vicces, szimpatikus fiú volt. A kisbusz ma kivételesen időben elindult, nem robbant le, nem gyulladt ki, el sem hittem. 9-en voltunk csak, én egész nap gyakorlatilag egyedül. Kedvesek voltak a többiek is (amerikai, kanadai, angol), de mindenki a párjával jött. Rettentő durva ez az alagútrendszer, nem is tudom elképzelni, mennyi munka lehetett megépíteni, kiásni és ami a legmegdöbbentőbb, hogy hosszú éveket éltek egy olyan szűk rendszerben, amiben én a leghosszabb ideig 3 percet és legnagyobb távban 15m-t közlekedtem. Torokszorító, szívdobogós érzés volt. A látogatható lyukak, már klímával vagy levegőztető rendszerrel vannak felszerelve, nyilván a háború idején nem volt, de így is félelmetesen szűk, kicsi és sötét. Félelmetes tényleg. Aki nem bírj a szűk helyeket, ne próbálja ki!
Az odafelé vezető úton megálltunk egy kézműves helyen, ahol kézzel készítettek a helyiek ékszeres dobozokat, vázákat és legfőképpen festményeket.
Minden munkafolyamatot megcsodálhattunk, engem lenyűgözött. Egy ember rajzolta a sablonokat, egy másik ember festette, egy harmadik ember törte a tojáshéjakat, egy következő pedig rakta ki a vietnámi nők ruháját és ragasztotta, egy úr pedig 25 rétegben rádörzsölt valami védőréteget, amitől szép fényes lett, majd belemerítették valami vizesárok szerűbe. A végeredmény számomra lélegzetállító volt. Legszívesebben a 6 vietnámi nőt ábrázolót vettem volna meg, de esélytelen volt a cipelése. Így a legkisebbet vettem, meggyőztek az eladók, hogy el tudom majd vinni, mert strapabíró, nem törik és nagyon gondosan becsomagolják (11.500Ft+ 650 Ft banki költség mert kártyával fizettem és azért itt Vietnamban sok helyen felszámolnak +3%-ot). Persze sajnáltam rá a zsetont, de sose veszek magamnak semmit és úgy éreztem, hogy évek múlva, ha meglátom majd otthon ezt a képet, az a megdöbbentő és jó érzés fog a hatalmába keríteni, hogy előttem készítették gondos kezek. És szinte láttam, ahogy készült, minden fázisa.
Kedvencem az alábbi kép volt.
Utána elmentünk egy lövészetre, ahol valami géppuskával lehetett lőni. Még fejhallgatóval is irtó hangos volt, de gyűjtöttem Apának autentikus háborús helyről, géppuskából kipattanó hüvelyeket (még tök forró volt, mikor lenyúltam értük). Ehhez kapcsolódóan születtet egy írásom a blogra: Amikor többezer ember megismeri a neved címmel. Már bánom, hogy nem próbáltam ki. Nem annyira érdekelt, de nem lőhet mindennap ilyen puskával az ember. Ha jól olvastam 53.000VDN-be (670Ft) került egy lövés. Nagyon kedves katona bácsi tárazott be, majd segített, s a végén fotót is készített, ha kérted. Egy kis boltban gravírozott töltényhüvelyeket és kulcstartónak megcsinált hüvelyeket is lehetett venni.
Aztán odaértünk az alagútrendszer bejáratához. Az udvaron tank, harci gépek és helikopter megtekinthető és megmászható, kibelezett verziói. Aztán jött az alagútrendszer. A mindennapi életet, az alagutakat és a csapdarendszereket illusztrálták nekünk az erdő közepén. Az alagutak többségét tökéletes álcázással és védelmi rendszerrel látták el, így nem nagyon találták meg ezeket, ráadásul az alagutakat csapóajtók és halálos veremcsapdák védték.
A járatok szűkek és alacsonyak voltak, csak meggörnyedve, négykézláb vagy kúszva lehetett bennük közlekedni: a folyosók 80 cm magasak és 60 cm szélesek voltak (ezeket mostanra a nyugatiak kedvéért 120×80 centisre bővítették), a lejáratok pedig csak 25×35 cm-esek, amelyen európaiak nehezen préselik át magukat, főleg ha mellük is van, mint nekem. Nekem mellben szűk volt a lejáratJ. Persze voltak benne szélesebb és tágasabb részek is, a parancsnoki szoba, a pihenőkörlet, a hálóterem, a konyha, a kórház, a műhely vagy a raktár. A lakosság és a katonák is a föld alatt éltek. A szellőzőnyílások biztosították a levegőáramlást, de a járatokban férgek és kígyók is éltek és hihetetlen forróság és bűz járta át az üregeket.
(Nem tudtam nem észrevenni a hatalmas nagy keresztes pókokat, futkározó gyíkokat és persze, hogy agyoncsíptek a szúnyogok. Bár mit csodálkozom, erdőben voltunk!)
Hazafele amikor kiszálltunk a turista irodánál, elvittek egy étterembe, ahol 3 féle kaja közül választhattunk+ 1 italt. Azt gondoltam, benne van az árban, mint az előző napi túrában, de végül fizettünk érte (26.000VDN). Pho leves, sült tészta vagy rizs közül lehetett választani. Nem volt rossz, de kb. egy fél tányér volt.
Javaslat: Játszós ruhába menjetek, mert ha mászkálsz a járatokban, koszos, poros leszel és nagyon meleg van az erdőben, így duplán ragad a kosz és a falevél. (Én ofcourse fehér csíkos ujjatlanban és világos rövidnadrágban mentem :-).). Nemért a kézfertőtlenítő vagy a nedves törlőkendő. Igaz, ez egész Vietnámban nem árt! :-)
A városról hangulatképek még:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
