Japán érdekességek

Összegyűjtöttem pár gondolatot, amit a kéthetes Japán tartózkodásom alatt tapasztaltam. Én ezeket a dolgokat találtam érdekesnek, egyedülállónak, japánosnak:

Fura italok, fura automaták

Ennek legtöbbje üveges kávé vagy üdítő, de láttam többfajta fagyiautomatát is. A különleges italokból próbáltam jónéhányat megkóstolni: barackos Cola, joghurtos víz, sós-licsis víz, kivis vagy barackos alkoholos sörféle, ízesített szaké, sokféle tea, teás tej. Volt olyan, hogy a fekete kávé egy forró üvegben jött ki. Elképesztő! És a boltban is “forró” hűtőben volt tartva. (A híres bugyiautomatát nem találtam, pedig Tokióban kerestem.)


 A japán WC-k

Gyakran zenélnek, alvázmosósak és szárítósak, de papírt is lehet használni aki retrora vágyik :-), csak nem szabad a WC-be dobni, hanem egy külön kukába (ez szinte egész Ázsiában így van). Rengeteg gomb van rajta, amire nem jöttem rá, de van környezetkímélő lehúzógomb kisdolgokra és erősebb, nagyobb mennyiségű vízsodrás a nagyobb alkotásokhoz. Ki-bekapcsolható zene és az alvázmosás helyét és intenzitását is be lehet állítani. Sok helyen langyos a WC-deszka és dolgunk végeztével illik fertőtlenítővel körbetörölni a karimát. (Van egy külföldi standup, miszerint a japán WC-k dolgunk végeztével tisztábbak, mint mikor bementünk. It is true!) Van olyan, ami magát lehúzza, valamelyiket manuális karral kell. Olyat is láttam, ami a fülkébe való belépéskor automatikusan felnyílott.

Több helyen (étteremben, plázában) a hölgyeknek van külön púderszoba és sok helyen láttam kisgyerek WC-t és kézmosót a felnőtt mellett és gyerekülést is. Anyabarát megoldások.

A nyilvános WC-k és a látványosságoknál vagy pl. a hegyen kihelyezett WC-k legtöbbje is nagyon tiszta, mindig van papír és kézmosószappan és természetesen ingyenesek.

Tisztelet, meghajlás

Köszönésnél és valami megköszönésénél. Nagyon tetszik ez a gesztus. Egy idő után hozzászoktam és automatikusan én is meghajoltam már. Ez nem az a fajta béna főhajtás, hanem törzsből, lassú, mély meghajlás. Nagyon szeretem ezt a kultúrájukban. Láttam ismerős néniket az utcán találkozni és már messziről elkezdeni hajlongani, de pl. a boltban bemenet is így köszön az eladó vagy a repülőtéren a munkások, amikor elhagyja a gép a kifutópályát. 

 A boltban is két kézzel, meghajolva adják vissza a bankkártyád és a blokkot.

Pecsétek

Sok helyen lehet pecsételni. Metrónál is láttam, de a szentélyeknél rendszeres. Érdemes magunkkal vinni Japánba egy füzetet (ne olyan kicsi jegyzetelőset, mert a pecsétek nagy része akkora, mint a tenyerem). Szép kis emlék lehet utunk végeztével.

Színes csatornafedők

Általában a városra jelelmző, színes, kimunkált fedők. Nagyon feldobják a várost, az utcát.

Manga és anime őrület

A manga a japán képregények összefoglaló neve, bár világszerte ezt a szót csak a Japánból kiadott, jellegzetes stílusú kiadványokra szoktuk használni, addig Japánban a létező összes képregényt mangának hívják. Ezekben a művekben a jellegzetes nyugati stílusok keverednek egy ősi japán festészet stílusjegyeivel. A mangákat jobbról balra írják és olvassák.  Rengeteg erre szakosodott bolt, árucikk, figura van a városokban. Family Markt és 7eleven üzletekben is láttam árulni.

 Esernyők

Nyilvános helyek (bolt, szállás) bejáratánál esernyőtároló, ahova bárki leteheti az ernyőjét, majd ha esik, elvihet egyet és majd másik, hasonló tárolónál otthagyja. Tele van vele a város és működik. Senki nem lopja el vagy viszi haza, közösen használja a város. Zseniális. Sok helyen van a saját használatú ernyőnknek is hely, ezeket le is lehet zárni, a közös használatúakat (általában nagy kinyithatósak, kampós véggel, átlátszó borítással) pedig csak beleállítják a tárolóba. Valahogy így:

img_9756.jpg

Robot 

Előfordul, hogy robot szólít meg az ügyfélszolgálaton. Mozog, beszél, sorszámot ad. Én a Shinkanzen jegyirodában találkoztam vele Himeji-ben.

img_0361_2.jpg

Shinkanzen

A nagysebességű vasúthálózat neve Japánban, amelyet a Japan Railways, az ország fő vasúttársasága üzemeltet. Maximum 300 km/h-s sebességgel közlekednek, földrengés- és tájfunbiztos vonatok. A Sinkanszen kifejezés szigorúan véve csak a vasúti vonalat jelöli, a rajta közlekedő vonatok neve Super Express, bár a megkülönböztetést Japánban is csak ritkán alkalmazzák. Érdekességük, hogy típustól függően másmilyen a vonat orra, általában hosszúkás, kicsit futurisztikus. Néha tematikusra festik a vonatokat.

Korábban olvastam egy cikket, miszerint “a japán vonatok konfortját mi sem bizonyítja jobban”... (fotó)

screenshot_2019-05-04_at_21_15_19_1.png 

Én is megpróbáltam ezt a trükköt különböző pénzérmékkel, igaz, nem 500 jenessel (mert az nekem és a szomszéd fiúnak sem volt), hanem 10, 50 és 100 jenessel, de eldőlt mindegyik. Most vagy az van, hogy ezek túl könnyűek és az 500 jenesben több az anyag, az megállt volna, vagy nem igaz a sztori. Örök talány marad… De megpróbáltam.

A Shinkanen kényelmes és tágas volt, VAN kuka (Japánban alig találni az utcán, mégis tiszta), de különösebb élményt nem nyújtott. Azt hittem lesz valami "aha" érzésem, de igazából semmi. Szép, gyors. Olyan, amilyennek a világ leggyorsabb vonatának lennie kell.

Pacsinkó, a golyós játékterem

A pacsinkó egy flipper-szerű játéktermi játék, a japán nemzeti szerencsejáték? A játékkal pénzt nem lehet nyerni, hanem golyókkal még több golyót lehet nyerni, a golyókért tokeneket vagy ajándéktárgyakat lehet kapni, amiket pedig egy szomszédos épületben kis jutalék ellenében pénzre lehet váltani. Tehát technikailag nem szerencsejáték, de valahol mégis az. Nekem hangos butáskodás az egész.

Kocka autók és különleges autómárkák

Nagyon sok az európai szemmel szokatlan kocka forma és van egy két ismert márka számunkra sosem hallott típusa, de volt olyan helyi márka, amiről nem is hallottam. A japán autók általában automata váltósak, elektromosak vagy hibridek. Parkolni mindig úgy tolatnak be. Így könnyű észrevenni, melyik autót vezette egy turista. :-)

Cola és KitKat

Rengeteg fajta, európában nem ismert Cola-fajta van az országban. A Coca Cola a legtöbb városnak saját üveges és grafikás Cola-t gyárt. De érdekes ízű, nálunk nem ismert ízeket találtam Pepsiben és KitKat-ben is.

 Kajamutogatás

Az éttermek előtt vagy a kirakatában ki vannak rakva műanyagból a hely ételei, italai, hogy néznek ki. És bármilyen meglepő, a megrendelés után, pontosan ugyan úgy fog kinézni! Nem fogunk csalódni. (max. az ízében).

Maid café, azaz a szerepjátékos kávézó

Kávézó, ahol a kávé mellett főtt ételt és fagyit is lehet kapni. Beöltözött kislányok vinnyognak és neked is azt kell. Külön kód van a beszédre. Azért kellett plusz 500 jent fizetnem, mert egyedül ültem be és ha egy óránál tovább vagyok, fizetni kell, mert foglalom a helyet. Kaptunk ajándék hajpántot és egy drágább csomagban az is benne van, hogy lehet velük fotózkodni, amúgy tilos őket lefotózni. Tokió Akihabara negyede tele van ilyen kávézóval, de más nagyvárosban is találkoztam velük.

Kapszulahotelek, hálófülkés szállások

Ezeken a szállásokon érdekes kialakítású ágyakon aludhatunk, egy mini kis élettérrel. Sokszor pizsamát (nem hazavihető) és pipere cuccokat is kapunk. Én érdekességnek ide sorolom az elfüggönyőzhető emeletes ágyakat is, ilyennel se találkoztam még máshol. A kapszulahotelek nagyon tiszták, cipővel nem lehet bemenni, kint kell hagyni a szoba előtt vagy elzárható tárolóba tenni. Egy szálláson éreztem csak agam félelemben az ágyban a szűk hely miatt, de akkor meg megfordultam és a fejem volt a lyuk fele. nagyon élveztem ezeket a szállásokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-izsakkal.blog.hu/api/trackback/id/tr7614815134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiergirl 2019.05.10. 12:50:33

A vonatos video a magleven készült, ha jól tudom Shanghaiban

2019.05.10. 13:59:20

hát az ágyak majdnem olyanok, m egy tengeralattjárón.
azért nem lehet egy leányálom a sok lábszag, ha csak nincs zuhany is, meg a sok horkoló egy rakáson

japapapapa 2019.05.10. 14:22:52

Hiába a tiszta popsi meg a hitech, Japán mégsem túl jó hely, ott élésre nem ajánlom igényes civilizált nem japán embernek. Nagyon más kultúra, bár most már nagyon igényes és humanista (legalábbis ahhoz képest, amilyen volt korábban), de mégis idegen és sok kellemetlenség van, túl a furcsaságokon.
Egyfelől a baj, hogy patriarchális rabszolga társadalom. Csak az ott az "ember", aki legalább 14 órát dolgozik mint egy állat. A nőket, sem az öregeket, nem veszik emberszámba sajnos... (utóbbiakat hagyják meghalni, vagy maguktól mennek a halálhegyekre fel halni, ha látják hogy valaki terhére lennének és már haszontalanok... ez a borzalom ott elfogadott hagyomány kultúra), hacsak nem milliárdos illetve arisztokrata vagy szupersztár...

Irdatlan, látványos de valójában emberidegen és élhetetlen gigapoliszokban túlzsúfoltan "él" a népesség nagyobb része. Ha meg vidékre akarsz menni, olyan lesz mintha egy bár gyönyörű, de másik bolygón lennél, az angolt nagyon kevesen értik és eleve ha nem tanultál japánul kb semmit nem fogsz érteni semmiből, még a feliratokból sem... merev tradicionáis, konzervatív, nacionalista kultúra van a pórnép illetve vidéki lakosság körében; eleve vidéken esélyed nincs, hogy beilleszkedj (hacsak nem mutatsz fel valamit, ami lenyűgözi őket, pl nindzsucu, aikido vagy éppen kendo de legalábbis manga vagy ikebana (ill egyéb hasonló japán hagyományos kézművesség) mestere vagy), mindig ki fognak nézni, hogy ez az idegen...

A nagyvárosokban szinte teljes szingliség van, a fiatalok kb 10%-ának van párja és nem is keresnek, ők elvannak magukban, a hitech virtuális világukban... Továbbá extrém elitizmus, diploma és vagy komoly vagyon nélkül nem vagy emberszámba véve. Aki párt keres az is hirdetésekben, ne is számíts arra hogy dizsibe mész, és ott felcsípsz egy csinibabát...Hiába a sok (európai szemmel ugyanolyan) szépséges baba-lányka, ha egy sem áll veled szóba... Turistaként persze szuper lehet ha van pénzed rá, pár hétre, vagy max pár hónapra bejárni, a gyönyörű tájakat és partokat...
Apropó természet. Túl az időjárási szélsőségeken, a Japán szigetvilág ugyebár az óceáni tűzgyűrű része olyannyira, hogy pontosan eme említett gigantikus globális körön rajta fekszik... ergo folyamatos a szeizmikus tevékenység, valahol mindig füstöl, bugyog, remeg illetve reng... Sosem tudhatod hogy nem épp a feneked alatt történik valami ilyen jellegű nagy baj, ami azonnal kivégez.... tehát veszélyes hely a természet miatt... Amúgy a közbiztonság valóban jó, bűnözés nincs (csak nagystílű maffia jellegű illetve a politikai korrupció, mely kettő összedolgozik, mint szinte minden más országban), de ebből a kisember szinte semmit sem érez, sőt ellenkezőleg ilyen szinten biztonságérzet van legalább, de ingyen élni nem lehet, valamit fel KELL mutatni hogy kapj is valamit; bármilyen egyszerű munkát vállalsz, jól megfizetnek és jól megélsz belőle...

Ha bizonyítod hogy van bármi hivatalos munkahelyed (nem érdekel senkit hogy mi, nincs az az alantas meló amit ott szégyellni kéne), ahol szorgosan dolgozol és van bejelentett címed, sok ajtó megnyílik (ahogy ez nyilván más fejlett országokban is van), de legfőképp a lányok már másképp néznek rád, már nem vagy annyira idegen, ha látják egy környéken hogy ott élsz jó ideje, dolgozol és már elkezdtél beilleszkedni, már látják hogy szereted az országukat és ott akarsz élni... Na innen kezdve le sem vakarhatod magadról a szebbnél szebb, azaz pardon ugyanolyannál ugyanolyanabb lánykákat, akik gerjednek a rasszodra... és hab a tortán ha egy elhagy, máris találsz egy szinte pont ugyanolyat... de csak ha pozítív vagy... mert ha negatív, az nem jó, mert minden szembejövő fiatal lányban a szíved összetörő babád babaarcát látod... ;)

BelaVak 2019.05.10. 15:36:28

Azok mind esernyő tárolók , nincs közös esernyő. :)
Kis mókusok, ne lopjatok esernyot, nem szép dolog.

midnightcoder2 2019.05.10. 16:13:16

@japapapapa: Ez alapján nem tûnik rossz helynek, eltekintve a 14 órától és a halálhegytõl, bár ez utóbbit kissé nehezen hiszem el úgy, hogy közben a japán az egyik leginkább elöregedett társadalom.

japapapapa 2019.05.10. 18:34:04

@midnightcoder2: A 14 óra nagyon is igaz barátom, ha nem is pontosan, de lényeg, hogy "csak" 8 órát dolgozó vérbeli japán munkást nem találsz az országban... Halálhegyekre (nem csak egy van) ill barlangokba az öregek mindigis ÖNKÉNT MENTEK ILL MENNEK. Ez nagyon fontos! De ezt tiszteletben kell tartani! Ilyen hagyomány amúgy Erdély egyes részein is volt, a "Büdös hegy a Büdös barlanggal" ugyebár... Bár ott nem tartották annyira nagy becsben ezt a megoldást és megpróbálták mindig lebeszélni az idős embert hozzátartozói ismerősei. Ld Ábel a Rengetegben c. regény ugyebár... Node vissza Japánba! Nyilván ott sem kötelező, soha nem is volt és ma már egyre kevesebben élnek vele, inkább vidékiek. Viszont ott ha ezt eldöntötte egy idős ember, az SZENT ÉS SÉRTHETETLEN... ezt mindenkinek be kell tartani, mehetsz vele sírva, de nem érhetsz hozzá és nem szólhatsz már hozzá, ha elbúcsúzott! Ez olyan mint a szepuku, főleg a szamurájoknál (legalábbis volt). Ha egy szamuráj gazdája meghalt, akkor ugyebár Ronin lett, azaz haszontalan testőr illetve harcos. Ez szégyen akkor is ha egyáltalán nem tehet róla. Így hát ha a döntést meghozta, és elkezdi a szertartást, azt már senkinek nincs joga sehogy sem megakadályozni. Egyet tehetsz, leülsz elé japánülésbe és az arcába zokogsz... Talán akkor feladja a tervét... (beszélni nincs jogod már, a tradíció szerint)
Általában nyilván már súlyos beteg idős emberek csinálják ma még az eutanázia eme formáját. Japán igaz, hogy elöregedett (tán pont ezért hogy ezt egyre kevesebben csinálják?), de a japán öregség egész más. Egy japán idős ember szégyelli, ha már nem tud aktív lenni, azaz dolgozni, ezért is ez a szokás, szeretne elbújni a világ elől, hogy már legyengült, haszontalan kolonc lett. Nyilván van egyre több méltányos idősotthon, ahol békében leélheti élete hátralevő részét, nem kell senki előtt szégyellnie jelenlegi kvázi "haszontalanságát". Azonban, egy japán 70 éves még nem öreg. Még mindenki hacsak valami betegség nem ragadta el, nagyonis aktív, sőt méginkább bizonyítani akar... a japán öregség, amikor már a hegyre "kell" menni, az inkább 80-85 év fölött kezdődik... a mi öregség fogalmunk szerint megöregedtek, de ha az ő felfogásukat vesszük alapul, akkor annyira mégsem...

Cicaszemű 2019.05.10. 21:08:46

@japapapapa: Amiről írsz, azt én is olvastam.
Sőt, láttam egy filmet, a Virágok völgye -t amiben a végén lehet látni amikor egy beteg házaspár, együtt követ el "öngyilkosságot", hogy kíméljék a gyerekeiket attól, hogy később gondoskodni kelljen róluk ! Őket sem tudták lebeszélni róla... :(

christophe 2019.05.10. 22:18:48

@japapapapa: koszi az informàciokat,nagyon érdekes volt :-)

Helyszíni zsemle 2019.05.11. 02:18:18

A cserebogárgyüjtő automatákat kár volt kihagyni, meg a használt bugyi automatákat. Ezeknek mindenre van automatájuk.

rizsak 2019.05.11. 02:54:55

@Tiergirl: a vonatosat a Himeji- Hiroshima Shinkanzenen készítettem

rizsak 2019.05.11. 02:57:22

@lujo1111: Képzeld, ezek voltak a legtisztább szállásaim. Nem lehet cipőben bemenni, kint le kell rakni, így sosem volt lábszag :-) Nagyon-nagyon tiszták, bár ezt az összes japán hostelre elmondhatom, amiben megfordultam a 2 hét alatt. Egy kapszula volt, amit nagyon szűknek és zártnak éreztem, de ott meg megfordultam, hogy kifele legyen a fejem a lyuk felé :-) Nagyon élveztem. Érdemes kipróbálni őket, különleges élmény.

rizsak 2019.05.11. 02:59:55

@BelaVak: Ezek bizony közösek voltak. :-) És ilyen tároló volt a boltnál, a postán és a szállásomon is. Ha esett az eső, a szálláson felvettük, majd ha már elállt, a boltnál letettük. Ha újra esett, felvettünk megint egy másikat egy ilyen közös tárolóban és máshol letettük. Ami nincs lezárva az közös, a lezártak privátak. De itt senkinek nem fordul meg a fejében, hogy ellopjon egyet! Tök jó! :-D

rizsak 2019.05.11. 03:00:43

@Helyszíni zsemle: :-) Nem találtam őket sajnos :-(.

Tiergirl 2019.05.11. 03:25:31

@rizsak: Ja én az eredetire gondoltam, amin megáll az 500yenes :) Azt csinálták Kínában, shinkansen ilyet sose tudott :) Szóval amit írtál is, az kamu, legalábbis valaki az érme alapján egyszer azt hihette,hogy Japán és elkezdte terjeszteni :)

Tiergirl 2019.05.11. 03:45:50

@japapapapa: Azért a legnagyobb része annak, amit leírtál, a klasszikus sztereotípia Japánról :D Tokyoban élünk, a város kellős közepén. Tisztább a levegő, mint Budapesten, kevesebb az autó, jobb a tömegközlekedés, pedig jóval nagyobb a város. Mindent megtalálunk a környéken, amire szükségünk van és nagyobb a lakásunk (jóval), mint a budapesti volt, sokkal kényelmesebb is. Szóval nem mondanám, hogy élhetetlen lenne a metropolisz, egyetlen kellemetlen része a reggeli csúcsforgalom a metrókon és a vonatokon. Ja és nem állítanak mg kéregetők, csövesek, minden tiszta, mindenki megy a maga dolgára, stb.
A 14 órás munkaidőre annyit szoktam csak mondani, hogy ha mindenki 14 órát dolgozik ebben a városban, akkor délután 5-6 között miért vannak annyian a vonaton, hogy fel kell tuszkolni őket ? :D Biztos, hogy van ahol így megy, de egyre szigorúbban szabályozzák a túlórát. Én is meglepődtem rajta, hogy ahol dolgozom, fizetik a túlórát vagy elmehetsz máskor előbb. Magyarországon ilyen sose volt, irodai munkánál nekem sose fizették a túlórámat.
Ettől függetlenül szerintem sem a legegyszerűbb ország és nem itt szeretnék mgöregedni. Mivel tényleg nem igazán lehet beilleszkedni, rengeteg zavaró apróság van náluk, plusz egy külföldi kisgyereknek az iskola elég kellemetlen élmény is lehet, mivel mindig kilóg a sorból. Szóval gyerekkel már nem maradnék hosszú távon, mert a gyereknek nem jó, plusz talpraesett kölyköket szeretnék, nem olyat aki a létezéséért is bocsánatot kér :D Aztán ott a bürokrácia meg az a tény, hogy japán nyelvtudás nékül még egy taxit sem igazán tudok hívni (japán nyelvtudás alatt a folyékonyt értem, az hogy valaki gagyog pár szót, az itt kevés, mert egyszerűen ha nem fejezed ki magad tökéletesen, nem értik, volt aki közölte hogy nem beszél angolul).
Kommunikációs különbségekre van egy tündéri példám: elmentem az orvoshoz,írt nekem antibiotikumot. Mondom, penicilinérzékeny vagyok, biztos nem lesz tőle bajom? Válasz: valószínűleg nem lesz gond. Gyógyszertárban ugyanez. Én meg félve veszem be a gyógyszert, mert hogy ha mégis gond van, akkor mentőt hívni se lesz idő. Kiderült, hogy ez csak a "sose mondunk nemet" attitűd, semmi olyan nem volt benne, amitől bajom lehetne, szóval csak japánosan fogalmaztak. Pár hete elestem, eltört a térdkalácsom, doki azt mondta valószínűleg nem kell műteni.... Azóta agyalok, hogy most akkor nem kell, vagy tényleg van esély rá hogy kell.... Szóval igen, ezek apróságok, amik azért eléggé meg tudják keseríteni a mindennapokat. :D

darlacko 2019.05.11. 06:47:13

@midnightcoder2: A japánok nem járnal tömegesen a halálhegyre meghalni, de az öngyilkosság probléma, mert aki elveszti a munkáját, attól a családja is elfordul. Ismerek olyan japán embert, aki 50 évesen egészségügyi okokból kénytelen volt nyugdíjba menni, valami csökkentett nyugdíjat kap (ami japán szinten nagyon kevés), a felesége (aki japán nőknél nem tipikus módon amúgy dolgozott is házasságkötés utan is), onnantól nem tekintett rá férfiként, teljesen elhidegült tőle. A pasas elköltözött egy másik ázsiai országba, ahol a kis japán nyugdíjából vígan megél.

@japapapapa: Azért az ázsiai lányok csak addig gerjednek a fehér pasira, amíg megfelelő útlevelet tud felmutatni. Kanadai, brit, amerikai, ausztrál, német, valami skandináv, valamint az örök favoritok, a francia, spanyol, olasz (a pozitív sztereotípiák miatt).
Magyar útlevéllel mondjuk a felvilagosultabb ázsiai lányoknál lehet esélyed, azoknál, akik felismerik, hogy az EU-ban mindenképp szabadon mozoghatsz és vállalhatsz munkát.

darlacko 2019.05.11. 11:21:11

A kelet-ázsiai (japán, koreai, tajvani) lányoknál az, hogy kawaii babahangon vinnyognak, amikor beszélnek, semmi köze ahhoz, hogy téged vonzónak találnak-e. Ez egyszerűen a manipulació része, amivel helyezkednek az életben. Például munkahelyen az ilyen kawaiiság megmenthet a kirúgástól, kötelező is ügyféllel dolgozók körében. Nem csak a férfival beszélgetve csinálják, hanem két lány is így beszél egymáshoz, ha a főnök jelen van. Az ázsiai férfiak nem nagyon jutnak muffhoz, a nőkkel esetlenek, nem látnak át rajtuk, gyakorlatilag ilyen technikákkal simán irányítják őket a nők magánéletben, munkahelyen, mindenütt.

darlacko 2019.05.11. 11:48:08

@midnightcoder2: A 14 órás munkaidőt ne úgy képzeld el, hogy elejétől végéig hajtanak. Eleve Ázsiában túlfoglalkoztatás van (Indiától Thaifölden át Kínáig és Japánig). Amit Magyarországon egy ember nyakába lőcsölnek egy munkahelyen, arra Ázsiában 2 vagy akár 3 embert is alkalmaznak. Rettenetesen önállótlanok az ázsiaiak.
Egy japán irodában meg fél napon át Excel táblázatot nézeget a kollegina, majd utána estébe nyúló meeting, produktivitás annyira nincs, de mindenkinek jut munka. Semmit se csinálnak meg határidő előtt, mondjuk nem is késnek el vele, de nem is sietik el. Pont akkorra lesz kész, amikorra kell. A munkakörök sokkal egyszerűbbek, mint Magyarországon. Egy magyar cég rád aggat mindenféle dolgot, ezt is még csináld meg, meg azt is. Ez Ázsiában nagyon nem így van, tömve vannak a munkahelyek, mert nem terhelik agyon a melóst. Szóval a 14 óra az laza 14 óra, de amúgy az irodák kényelmesek, ők ott élnek, van öltöző, fogkefe, váltás ruha nekik.
Ezt azért csinálják így, mert eleve már az iskolában így szoktatják őket. Nincsenek eszement követelmények, de ugyanakkor egész nap az iskolában vannak a gyerekek, ott esznek, tisztálkodnak, vannak tanítás utáni klubok (rengeteg féle), amikkel kitöltik a napjukat. Meg mennek különórákra, így a szülőknek sincs gondjuk a gyerekekre, nincs sok kötődés az otthonhoz, eleve a gyerekkori, iskolai baratságokat tartják meg egy életre, nem nagyon kötnek új barátságokat egyetem után. Tehát már gyerekkorban hozzászoknak, hogy reggeltől estig egy épületben vannak, egy közegben, pont ezért nem nagyon tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel se. Mert gyerekkoruktól minden percüket beosztotta valaki, erre önállóan nem képesek.

japapapapa 2019.05.11. 11:59:01

@Tiergirl: Nagyobb része szerinted szterotípia... értem... Legalábbis jólesett így leoktatni... mert te ott laksz... a forgalomról szót nem szóltam... sem a levegőről... merthogy ezekkel 'érveltél' a tévedésem mellett...
Hogy a gigapolisz, mint olyan élhetetlen MINDENÜTT ÍGY VAN és nem csak Japánban, ez tény ami egészen nyugodtan általánosít és nevezhetjük sztereotíp, előítéletes, klisés kritikának, attól még jobbára igaz... Hogy egy nagyváros mitől élhető vagy nem, abba jobb ha nem megyünk bele, mert szerteágazó téma. Nyilván a relatív élhetőség, a metropoliszok világában is osztályozható, pl ugyebár Melbounre is megapolisz és a világ legélhetőbb városai toplistáján van régóta (ehhez persze megfelelő országban is kell lenni). Tokyo lakossága szoros aglomerációkkal együtt (tehát nem szomszéd falvak és kisvárosok, hanem inkább külkerületek: több mint 30 MILLIÓ EMBER, GYAKORLATILAG A VILÁG LEGNAGYOBB VÁROSA!!!! (lakosság tekintetében)
Ez is tény. A világ egyik legzsúfoltabb gigapolisza (nyilván ebben egy Hong Kong-al pl nem vetekszik), de az első 10-ben vastagon benne van, még Szöul és New York is messze lemarad mögötte lakosság létszámban. (de ne mis sorolom tovább, itt meg lehet néznji a listát:www.erdekesvilag.hu/a-fold-legnepesebb-nagyvarosai/ ) Vígan dolgozhatnak sokan sztahanovi módon, akkor is tele lesz említett időpontban a tömegközlekedés, mert annyira extrémen túlzsúfolt a nagyváros... bőven elég ha a 30 millióból van 50-100 ezer munkanélküli ill állást kereső, (ill utazó munkában dolgozó), beteg, öreg és gyerek (és ennyi minimum van!) stb jelen a városban, már szinültig töltik, nem csak délután, hanem a törzs munkaidőben is a tömegközlekedést is és az utakat is autókkal...
De én erről sem tettem említést, hogy kellemetlen a tömegközlekedés.
Nem, te sajnos azt csináltad, most hogy mivel ott élsz, ezért reflexből jön egy kioktatási kényszered a témában (ez nem a te hibád, a legtöbb ember ezt teszi, sajnos nehezen kontrollálható gyarlóság) senkinek sem lehet igaza, csak neked, ezért fogtad rámhúztad a sztereotípiásság kritikáját (abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán végigolvastad amiket írtam), és a saját fejedben levő, saját sztereotípiáddal kezdtél el vitázni teljesen értelmetlenül és feleslegesen. Amikről én szóltam, azaz írtam, egyet sem cáfoltál, sőt szóba sem nagyon hoztál. Az élhetetlenséget, megismétlem általánosan értettem nyilvánvalóan.
Továbbá te még csúnyább sztereotípiába estél, pedig ha eljutottál Tokyo-ba annyira nem lehetsz a nép egyszerű gyermeke, hogy csak az tudhat valamit bármiről helyesen, ha ott járt, illetve átélte vagy van neki olyan... Bocsánat de ez a legbutább emberek kedvenc rögeszméje. Képzeljünk egy egy kórházi adjunktust, amikor műtétre mosakszik be és odaszólsz hogy bocsánat magának volt már szívkatétere, mert ha nem akkor semmit sem tudhat róla, kérem engem ne műtsön meg... érted? Azt kéne belátni, hogy nem az őskorban vagyunk. Ma már neten nézelődve TÖBBET TANULHATSZ ÉS TUDHATSZ MEG, ha akarsz, dolgokról, mint urambocsá sok esetben az oktatási rendszerben, vagy mint aki átélte, ottjárt, van olyanja stb... (ezt amúgy a net korszak előtt is meg lehetett csinálni ha nagyon akarta valaki, ha nekiállt és komoly kutatást végzett, könyvtárak, dokumentumfilmek stb...
Gondoljuk csak el, Karl May életében nem járt Amerikában, és a világ egyik legjobb western-indián kalandregény írója volt, Gárdonyi Géza sem élt a török uralom alatt, mégis az egyik leghíresebb és legjobb regény erről ugyebár az Egri Csillagok, és lehetne még sorolni bőven példákat...
Végül pedig saját magad ellen szólsz, hiszen magyarázni kezded, hogy miért "rossz" japánban. Nos én ilyet sem írtam, hogy jó vagy rossz, sőt előnyöket és hátrányokat is leírtam, amikről tudok (Na és mi van ha átéltem? Nem tudhatod....mivel erről sem tettem említést...;) ) Amit a poszt leír, abban levő néhány tévedésre hívtam fel a figyelmet, és próbáltam hozzátoldani némi építő jellegű infót. Ha nem tetszett, bocsánat sajnálom. Egy országnak sok arca van. Attól hogy letelepedtél egy régióban, nem biztos hogy onnan több száz kilométerre levő helyről autentikusan tudsz nyilatkozni, hiába is élsz ugyanabban az országban. Pl Aki Ököritófülpösön él, és csak a környéken mozog, őt felkérnéd hogy legyen az idegenvezetőd Budapesten vagy Szegeden? Hát nem, maximum kb a Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Mátészalka tengelyen bíznál meg benne... node kiderülhet, hogy bár nem járt ott, mániája Budapest és TÖBBET TUD RÓLA MINT EGY PESTI... (mert csak Bp már akkora metropolisz, hogy az egyik végében lakók nagy része soha nem járt a másik végében... Namost Tokyo, bár területileg nem sokkal, de lakosságilag 15-szöröse, gazdaságilag meg kb 40-szerese Budapestnek. Tokyo gazdasága valójában nagyobb mint egész Magyarországé, nyilván nomimálisan; és fejlettségről meg ne is beszéljünk,mert becsülni sem lehet egy megközelítőleg helyes arányszámot sem. Távol álljon tőlem hogy kioktassalak, de a világ bizony nem fekete-fehér, úgy gondolom...

Tiergirl 2019.05.11. 12:12:45

@japapapapa: oké értem, "általánosságban" akkor szerinted mitől élhetetlen, ha nem attól amit írtam? :) Mert ki nem fejtetted, csak leírtad, hogy élhetetlen. Az én szubjektív véleményemet pedig leírtam,szerintem nem az, mert nekem sokkal kényelmesebb itt élni, mint pl Budapesten, ami nem egy gigametropolisz.
És félre ne érts, nem gondolom, hogy csak azért mert itt élek és dolgozom, biztosan többet tudok arról milyen itt élni és dolgozni, mint aki sokat olvasott róla. Nem írtam ilyet, bár így belegondolva, én sem írok hosszasan arról, milyen Dél-Afrikában élni, mert olvastam róla a neten. De ebbe felesleges belemenni, valóban nem tudom, hogy jártál-e már Japánban és elsőkézből írtad-e a tapasztalataidat.
És nem, nem mondtam ellent magamnak, pontosan amit te is írtál, vannak pozitív és negatív oldalai Japánnak, nőként főleg több a negatív oldal. De ettől még nem feltétlenül aktuálisak, amiket lírtál, mert sok közülök már elavult. Pl a neten találsz arról cikkeket milyen munkajogi törvényekkel igyekszik a kormány leszoktatni a népet a túlórákról, hogyan kötelezik a cégeket arra, hogy mérjék az irodában töltött időt, stb. Japán változik, erre próbáltam rávilágítani, mert a leírásod egy része (igen, az öregek és a halálhegyek is) eléggé elavult infók. De keress rá a neten, én is ott olvastam róla.

japapapapa 2019.05.11. 12:38:31

@Tiergirl: Nem hasonlítottam Budapesthez élhetőség tekintetében, és azt valóban nem igazán tudom megítélni, hogy melyik város élhetőbb szakszerűen. De maga Japán, mint ország ABBAN BIZTOS VAGYOK, HOGY ÉLHETŐBB SOKKAL, mint Magyarország, bár inkább ebe sem mennék bele, szerintem minden magyar ismeri a képletet. Százszor inkább Japán, mint egyszer Magyarország (legalábbis ma már... de pl 20 éve még nem ezt írtam volna, na nem azért, mert még nem éltem.. :)) A porcelánbaba lányok vonzanak leginkább és az éghajlat, a jólét, a fejlettség és a korrektség (a történelmi misztérium, beleértve a sintoizmust és egyéb tradíciókat) bár a földrengés veszélytől mindig félnék...
A gigapolisz általában (így Tokyo is a túlzsúfoltság túlhájpoltság, túlpörgés és nyüzsi miatt élhetetlen vagy inkább kellemetlen nyilván (főleg nyugalomra és egyszerű életre vágyó meglett emberek számára. Megnézni nagy élmény, pár hetet eltölteni is nyilván mint turista ott. Beköltözni ott egy lakásba, max a csendes külkerületi kertvárosi zónába akarnék... de akkor már mindegy ugyebár, lehetne nem Tokyo is, délebbre vannak még szebb és némileg nyugisabb helyek ugyebár... inkább pl Mayazaki és környéke...

tisztviselőként dolgozó arcszörzet szakállamtitkár 2019.05.11. 12:45:08

Latom ti itt semmit sem tudtok japanrol. Peldaul azt sem, hogy Japanban mindenki karatezik, vagy szamuraj.
BANZZAJ !!
Nezzetek meg a Kincs Ami Nincs cimu dokumentum filmet, es mindent tudni fogtok, jobban mint a szuletett japanok. :)))

sakkosfx 2019.05.11. 13:49:41

Szerintem ezek a jó dolgok kormány fűggőek! Nálunk nyomorban tartja a népet a vezér, még sincs semmi látszata! Vajon hová tünik a sok pénz? Már a stadionokon kivül amire semmi szükségünk! Egyszer mutattak egy kórház menüjét és két különálló menüsorból állt az ebéd! Na nálunk mig az átverős nép lesz hatalmon biztos nem lesz! De mindegy is mert az élet minden területén így van! Mindenkit ellenségnek tekintenek aki nem az ő rasszukhoz tartozik! És Japánt nem az átverősök írányitják, mint az EU-t vagy amerikát!

japapapapa 2019.05.11. 18:49:43

@tisztviselőként dolgozó arcszörzet szakállamtitkár: Igen, és Kínában meg kötelező a kungfu... ahogy Jet Li bátyó megmondá.... :D

motoroskonyhaja 2019.05.11. 19:11:04

- A barackos Coca Cola Lengyelországban is kapható (sajnos mi nagyon kicsi piac vagyunk az ilyen cégeknek), ergo nem japán specialitás. A forró kávé mindig jelölve van az automatákon (nem véletlenül van több az azonos típusú italokból kitéve, mert lehet hidegen de melegen (forrón) is választani. (A kígyó a hideg, a spagetti a meleg ital jelölése kandzsival - bár ez most biztos tök bután hangzott :)
- A WC-k külön mise, elsőre én is csak néztem, de aztán bele tud jönni az ember :) Ja, a deszka hőmérséklete mindenhol szabályozható (átalában 4 személyre lehet bekalibrálni a WC műkédésének opcióit) Én a szárító és az illatosító funkciót imádom nagyon. Amúgy itthon is elérhetőek ezek az ülőkék, 150.000-től majd másfél milláig lehet választani közülük :D
- Tisztelet, meghajlás nagyon-nagyon jó, egyetértünk! És nekem is azt tűnt fel, mint neked, hogy egy egyszerű boltban a visszajárót hogy adják át (és hogy illik átvenni).
- Shinkansen. Pont az a lényeg, hogy nem éreztél semmi "hűha" dolgot. Azért egy ilyen szuperexpress úgy gyorsul, úgy megy, hogy nem érzel semmit, na ez a nem semmi :) (nekem a dohányzó kapszula tetszett pluszban benne). De ha pontosabb akarsz lenni nézz rá a vasúttársaságra, mert a vonatok az általad leírtnál sokkal gyorsabban is közlekednek (irányonként meg van adva a honlapjukon, hogy max mennyivel mehetnek és mennek)
- Kajamutogatás teljesen oké, én is így vettem észre, és sosem csalódtam (az ízükben sem, lévén imádom a jaoán konyhát)
- Kocka autók és ismeretlen típusok: hát besz*rtam én is, mikor először megláttam őket, hihetetlen! ;) Plusz a parkolókban a felpattanó fémlemezek, amik megakadályozzák, hogy fizetés nélkül távozz :)
Jó a poszt, tetszik! ;)

japapapapa 2019.05.12. 12:33:17

@motoroskonyhaja: De ez a felpattanaó lemez is csak a turisták miatt van. A japánok mániásan becsületesek, soha nem tartoznak, ha nem nagyon muszáj, de azt sem sokáig; és pláne soha nem akarnak fizetés nélkül távozni... Nagyon szűk társadalmi réteg a potyázó a piti csaló tolvaj stb... még a koldulást és utcán élést is többre tartják, mint egymás megkárosítását, legyen az magánszemély, vállalat vagy állam... mely mellesleg elég jó szociális hálót épített, tehát ha utcára kerülsz, méltó helyet találsz elég hamar, ha akarsz, ahol eltűnhetsz szem elől, minimál szintű de teljes ellátást kapsz... nincsenek tetvek, sem bolhák, sem poloskák sem a szomszéd szobában, sem az ágyadban és legfőképp nem kell lemondanod emberi méltóságodról és intim szférádról, ahogy pl itt abszurdisztánban... De ezért nem kell Japánig menni, már itt a szomszédban Ausztriában is ugyanezt kínálják a rászorulókra (ha nem jobbat)... Ilyen az, amit egy vérbeli bősz magyar hazafi felfogni sem bír... hacsak nem járt már ott és tájékozódott, vagy legalábbis olvasott hiteles forrásból róla... itt a hajléktalan nem ember, hajléktalanná válni bűncselekmény, mert a középkori szinten rekedt általános értelmi szint még mindig abban tévelyeg hogy az egy senkiházi naplopó, meg is érdemli... míg fejlett szellemű népek pontosan tudják hogy BÁRKI BÁRMIKOR, önhibáján kívül válhat földönfutó koldussá, ezer és ezer okból... de mégha hibás is, többé kevésbé (pl alkoholista lett és elivott mindent, bár ez is egy messze mutató téma, mert jobb helyeken erről is tudják hogy eme élethelyzetben is INKÁBB ÁLDOZAT az illető, mint elkövető)... akkor is a társadalom kötelessége segíteni, megmenteni, emberi méltóságát és minimál igényeit támogatni... ahogy ha az utcán vérben fekszik egy ember, nem előbb megkérdezi a mentő, hogy van tb-je, és nem maga hibás? Ha nincs és igen, akkor itthagyjuk magát meghalni... hanem MINDENKIRE EGYFORMÁN ÖKÖLSZABÁLY AZ AZONNALI ÉLETMENTÉS ÉS ÁLLAPOT STABILIZÁLÁS... nos a mi (nem is középkori inkább kőkori) értelmi (vagy inkább érzelmi) szintünkön, itt a gyönyörű európai keleti világban ezt az elvet csak súlyos baleset, a halál árnyéka mely némelyeket (de messze nem mindenkit még ez sem), megmozgat és segítségre sarkall. A mi "keresztény kultúránkban" még mindig az az ostobaság érvényes, hogy aki nem dolgozik ne is egyék... az mindegy MIÉRT nem dolgozik ugyebár... Mi még mindig simán út szélén hagyunk különféle érvnek képzelt hazugságok és tévedések miatt embertársainkat... Valaha a Japánok is persze így ill hasonlóan gondolkodtak etéren, hiszen náluk is ki tudott alakulni illetve elterjedni az extrém elitista fasizmus, aztán nácizmus is... de megtanulták a leckét, és ma már az egyik legtoleránsabb nemzet...

Hát(I)zsákkal világgá mentem

Friss topikok

  • ComLo: Huhh ... Sydney-ben élek egy ideje, előtte majd 8 évig DK Ázsiában éltem. Teljesen véletlenül talá... (2019.12.09. 23:30) Ausztrália - Sydney
  • japapapapa: @motoroskonyhaja: De ez a felpattanaó lemez is csak a turisták miatt van. A japánok mániásan becsü... (2019.05.12. 12:33) Japán érdekességek
  • rizsak: @slowMotion: Akkor lehet csak az ünnep miatt. Szerencséd volt! Biztos élvezetesebb volt, embertöme... (2019.05.04. 15:34) Japán - Kiotó
süti beállítások módosítása